Munkához láttak a Petőfi-program ösztöndíjasai

0
192
Walkó Ádám

Továbbra is segíti a horvátországi szórványmagyarságot is a Petőfi-program. Szeptemberben két magyarországi fiatal érkezett hozzánk, hogy egyesületeink körében lássanak el közösségfejlesztő és identitáserősítő tevékenységet. Walkó Ádám a daruvári és környékbeli magyarok munkáját segíti kilenc hónapos kiküldetése során.

A nemzetpolitikai államtitkárság 2015 tavaszán indította el a Petőfi Sándor Programot, melynek célja, hogy a szórványterületek fogyatkozó magyarságának az identitását megerősítsék és segítsék a már meglévő közösségeket.

A Kőrösi Csoma Sándor Program mintájára indított program az egykori Monarchia területére terjed ki,  vagyis Romániára, Ukrajnára, Szerbiára, Horvátországra, Szlovéniára, Ausztriára, Szlovákiára, Csehországra, Bosznia-Hercegovinára és Dél-Lengyelországra, valamint Macedóniára is.

A program keretében 65 ösztöndíjast küldtek ki azzal a céllal, hogy közreműködjenek a közösségi hálózatok kiépítésében. A kilenc hónapos program célja emellett, hogy tanulási lehetőséget biztosítson nemzeti elkötelezettségű fiataloknak a szórvány közösségekben.

Horvátországba két magyarországi fiatal érkezett a program keretében szeptemberben, akik az előző években itt tevékenykedő Petőfi-programosok munkáját folytatják.

Az egyik Walkó Ádám, aki Budapestről jött Daruvárra, hogy az ottani magyar közösséget segítse. Első diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte horvát nyelv és irodalom szakon, majd doktori témáját is e tárgykörben választotta, pontosabban a horvát és a magyar posztmodern kisprózával foglalkozott.

A Károli Gáspár Református Egyetemen is diplomát szerzett magyar mint idegen nyelv szakon.

Későbbi tudományos tevékenységét is a magyar és horvát kultúra és nyelv megismertetésére és közvetítésére összpontosította. Vegyes házasságban él, felesége szlavóniai származású horvát, így a nyelvet napi szinten gyakorolja.

– Először veszek részt a programban, de nagy örömmel és lelkesedéssel fogok hozzá a magyartanításhoz, ami az elsődleges feladatom lesz – tudtuk meg Ádámtól.

Küldetésének helyszínén az előző Petőfi-programosok már elindították a csoportokat, amelyeket most ő visz tovább Daruváron, Pakrácon, Nagypiszanicán, de szeretné kiterjeszteni Brekinskára, illetve Grubišno Polje-ra is. A nyelvtanítás mellett a programszervezésből is kiveszi a részét, fordítói munkát is vállal és egyéb olyan feladatokat, amelyek a helyi közösségek érdekét, javát szolgálják.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here