Megtartották a 16. kakasütést Várdarócon

Hagyományápoló rendezvény minden eddiginél tömegesebb volt

390

A farsang az önfeledt mulatozás és lakomák időszaka, amikor az emberek búcsúznak a téltől és köszöntik a tavaszt. Így van ez minden évben Várdarócon is, ahol a helyiek vidám télbúcsúztató rendezvényén most is a kakasoké volt a főszerep: kicsik és nagyok is kakasjelmezbe bújtak, és zajos, zenés menettel vonultak végig a település utcáin, így próbálták elűzni a telet. A régi szokásokat ápolva a kocsin csónakot és kályhát szállítottak, ez az árvíztől való megmenekülést, a bő termést és a családi tűzhelyet szimbolizálja.

A kakasütés főszervezője a Várdaróc Magyar Kultúregyesület, amely legfontosabb feladatának a település hagyományainak megőrzését, átörökítését tartja. Ezért egy ideje a télűző eseményre meghívást kapnak a Bellyei járás településeiről az óvodások és a kisiskolások is, akikhez idén az eszéki magyar iskolaközpont óvodásai, valamint a dályhegyi és a szentlászlói kultúregyesület legkisebbjei is csatlakoztak. A gyerekek kakasjelmezbe bújva, mindenféle zajkeltő eszközzel felszerelkezve gyülekeztek a központban, majd a hangos menet a tájházig vonult. A központba visszaérve sorra kipróbálhatták a kakasütést, és egy népi játszótér is várta őket.

Több mint 4000 farsangi fánkot is megsütöttek ezen a napon a várdaróci asszonyok, amit folyamatosan kínáltak a részvevőknek.

*

A kicsik látványos felvonulása után a nagyobb „kakasok” is végigjárták a falut, körbeugrálva a kint álló asszonyokat, lányokat, akiktől tojást kaptak. A menethez két lovas kocsi is tartozott: az egyiken a zenészek kaptak helyet, a másikra egy csónakot raktak. A csónakba egy kályha is került. Mindez az árvíztől való megmenekülést, a bő termést és a családi tűzhelyet szimbolizálja az egykor nádasokkal szegélyezett faluban.


A felvonulás után újra a központ népesült be, ahol a „kakasok” sorra vitték a plüss kakasfejhez a lányokat, akik bekötött szemmel, egy hosszú doronggal próbálták meg eltalálni azt. Végül egy bogarasi (vajdasági) lánynak sikerült.

*

Lassan a kultúrotthon széksorai is megteltek az utolsó helyig. Micheli Zsolt a szervezők nevében köszöntötte az egybegyűlteket, elmondta, hogy az elmúlt tizenhat év során is, az „alapelemeket” meghagyva, folyamatosan igyekeztek színesíteni, alakítani a népszokáson.

– Farsangkor minden megengedett, így a mai időknek, igényeknek megfelelően a húshagyókeddet áttettük szombatra. Ez nekünk, szervezőknek és a vendégeknek is jobban megfelel, de a nézők és résztvevők sokaságán is látszik, hogy érdemes volt változtatni – mondta Micheli Zsolt.

Az esemény vendége, De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul a hagyományápolás fontosságára hívta fel a figyelmet, mint mondta, ilyen események tartják össze a közösséget. A kakasütésen jelen volt Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk, a HMDK elnöke is, aki korábbi minőségében is mindig fontosnak tartotta, hogy részt vegyen az eseményen, és az országos szervezet támogatása nélkül többször nem tudták volna a várdaróciak a hagyományápoló rendezvényt megtartani. Beszédében további támogatásáról biztosította a helyieket, idén végre lobbizásának köszönhetően megújulhat a várdaróci református templom.

Ezután sorra bemutatkoztak a közönségnek a helyi hagyományőrző csoportok, az ifjúsági és a gyermektáncegyüttes, a vajdasági bogarasi Búzavirág és Pipacs citerazenekarok, a magyarországi Birján tánccsoportja. Majd a műsor második részében Ihos József humorista szórakoztatta a közönséget, aki nem csak Kató néni karakterével, de zenés betétekkel is színesítette a műsorát.

*

Az eseménynek a főzőverseny is kihagyhatatlan része, a húsz bográcsot mintegy 150 ember állta körül. A szárnyasból készült legjobb ételeket most is a környékbeli szakácsok főzték, a zsűri – Kis László, Kettős Áron és Kis Attila – értékelése szerint az első a várdaróci Molnár Róbert, a második és harmadik helyezett pedig a szomszédos település, Kopács szakácsai lettek, Kristóf Olivér és Farahó Zsolt.

Az évek során a település minden civil szervezete csatlakozott a rendezvényhez, így ezt a napot most is a falu napjaként ünnepelték meg. A helyiek mellett a Vajdaságból, Bogarasról és Magyarország több településéről is érkeztek vendégek, így a kultúrotthon nagytermének maximális helykapacitását kihasználva közel 300 ember szórakozott hajnalig a kórógyi Aranycsárdás együttes zenéjére.

A kakasütést a Bethlen Gábor Zrt. (Budapest), a HMDK, a zágrábi Kisebbségi Tanács és a Bellyei járás Turisztikai Hivatala támogatta.