Három település határokon átívelő kapcsolata

185

Kiskőszeg és a magyarországi Báta már négy éve állnak testvértelepülési kapcsolatban. Egy bátai rendezvényen találkoztak először az erdélyi Árkos település képviselőivel, és már akkor megfogalmazódott egy közös program lehetősége. Erre a hétvégén került sor, a Bethlen-program keretében. Az első nap Bátán, másnap pedig Kiskőszegen találkoztak, a nyár végén pedig az erdélyi Árkoson szerveznek majd közös rendezvényt. A rendezvénysorozatot a Bethlen Gábor Alapkezelő mellett a HMDK és a Darázsi járás is