Eszék-rétfalusi Népkör: a hagyományos magyar gasztronómiára fókuszáltak

0
58

Az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület vasárnap tartotta Rétfalusi emlékek elnevezésű rendezvényét, melyen az elődök gasztronómiai örökségét elevenítették fel. Kiállítást nyitottak régi konyhai eszközökből, este pedig kötött tészta és más tradicionális ételek kerültek terítékre.

A Népkör több évvel ezelőtt indította útjára Rétfalusi emlékek című kiállítás-sorozatát székházában. Minden évben meghatároznak egy témakört, amit aztán az általuk összegyűjtött tárgyi emlékek segítségével mutatnak be. Idén december 3-án rendezték meg, ezúttal a magyar konyhára fókuszáltak, régi konyhai eszközöket állítottak ki.

Havi rendszerességgel tartanak összejövetelt, melyen a tradicionális magyar gasztronómiának adóznak. Főztek már lecsót és krumplipaprikást is. A Rétfalusi emlékek kiállítás témájához is jól passzolt a vasárnapi főzőcskézés, ezúttal a kötött, vagy más néven bötykös tészta került terítékre, de a házigazdák gondoltak rá, hogy a sütemények is a régi idők ízvilágát idézzék.

A Népkör székházának konyháján szorgoskodó egyik szakácsnőtől megtudtuk, a recept még abból a korból származik, amikor a szegénység kihozta a háziasszonyok kreativitását, és igazán olcsó, de annál ízletesebb és laktatóbb ételeket készítettek. Ezek közé tartozik a kötött tészta is, amelynek elkészítése bonyolultabb, mint megfőzni egy csomag bolti tésztát, de aki egyszer megkóstolja, nem felejti el az ízét.

– Fő tevékenységünk a hagyományápolás, ehhez pedig hozzátartozik a gasztronómia is. Vasárnap a Népkörben elnevezésű programjainkkal a régi recepteket élesztjük föl, ezenkívül a Rétfalusi emlékek kiállítás is a magyar konyha jegyében jött létre. Összejöveteleink másik fontos célja a társalgás, hogy ezáltal tartalmasabbá, gazdagabbá tegyük hétköznapjainkat – nyilatkozta lapunknak Magdika Dániel, a Népkör elnöke.

A Népkör szorgos szakácsainak munkája most is nagy sikert aratott a résztvevők körében, mint ahogy a kiállításra is sokan voltak kíváncsiak. A rendezvényt parlamenti képviselőnk, Jankovics Róbert is megtisztelte jelenlétével, ahol alkalma nyílt elbeszélgetni a tagokkal az egyesület problémáiról és a jövőre vonatkozó terveikről is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here