Először tartottak magyar napot Grubišno Poljeban

0
71

Először tartottak magyar napot a nyugat-szlavóniai Grubišno Polje városában. A hétfői rendezvény előtt Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője és De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul a város vezetőivel munkamegbeszélésen vett részt.

A Bilogora-hegység lábánál található kisváros, Grubišno Polje vezetőségével folytatott megbeszélést követően Jankovics Róbert képviselő elmondta, elsősorban a városban élő magyar közösséget érintő ügyekről beszéltek, valamint a jövőbeli kölcsönös együttműködésről tárgyalták. A megbeszélésen jelen volt De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul és Miro Totgergeli parlamenti képviselő is.

A rendezvény közönsége  az eszéki magyar konzulátus jóvoltából megtekinthette a 19 nagyméretű fotóból álló, Magyarországról és magyarságunk nagyjairól szóló kiállítást, melynek címe „Pillantás Magyarországra”, illetve „A mi világörökségünk”. A tárlat Magyarországot próbálja közelebb hozni az itt élőkhöz, elsősorban a magyarokhoz, hogy ezáltal is erősítsék az anyaországhoz való kötődésüket, de természetesen nem csak a magyaroknak szól.

A kiállításmegnyitó után a jövő esztendőben fennállásának 30. évfordulóját  ünneplő daruvári Hungarica énekkar műsorát hallgathatták meg a résztvevők.

Jankovics Róbert köszöntőjében elmondta, hogy a szórványközösségek számára nagyon fontosak az ilyen rendezvények, és örül, hogy ezt Grubišno Polje városának vezetői is felismerték és jelentős összeggel támogatják nemzettársaink szervezett keretek közötti működését.

– Bízom benne, hogy a város és magyarságunk együttműködése a jövőben is töretlen marad – mondta Jankovics.

A rendezvényen részt vett Zlatko Mađeruh, Grubišno Polje polgármestere, De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul, Miro Totgergeli parlamenti képviselő és Sabo Snježana, Daruvár városi tanácsának elnöke is.

A magyar napot a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásából rendezték meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here