Vukovári falvédők Dunaújvárosban

0
44

Adjon Isten egészséget, búzát, bort és békességet! – a vukovári magyarok és falvédőik elnevezéssel nyílt kiállítás múlt szombaton a magyarországi Dunaújvárosban.

A magyarországi Dunaújváros és a horvátországi Vukovár tavaly írta alá a testvérvárosi kapcsolatról szóló szándéknyilatkozatot. Az együttműködés kialakításában és ápolásában nagy szerepe van a vukovári magyaroknak, akik a hétvégén Dunaújvárosban jártak és az egyesület tagjai által készített falvédőiket is bemutatták az Intercisa Múzeumban.

Jakumetović Rozália, a Vukovári Magyarok Egyesületének az elnök asszonya elmondta, egyesületük az elmúlt években több anyaországi egyesülettel, önkormányzattal is épített ki kapcsolatot, annak pedig különösen örül, hogy Vukovár város vezetői is fontosnak tartják a magyarországi testvérvárosi kapcsolatot. Dunaújvárossal tavaly írták alá a szándéknyilatkozatot.

– A szándéknyilatkozat aláírásakor megfogalmaztuk, hogy szeretnénk minél több tartalommal megtöltetni ezt az együttműködést, amelyet a gazdaság, sport és elsősorban a kultúra területén kívánunk megvalósítani. Tulajdonképpen az első közös programok egyike ez a kiállítás, a meghívásnak nagyon örülünk, és büszkék vagyunk az általunk készített kézimunkákra, amelyeket most egy hónapig a dunaújvárosiak is láthatnak – mondta Jakumetović Rozália, aki a két település együttműködésében az elejétől fogva fontos összekötő szerepet vállalt.