Vidékfejlesztési együttműködés

0
114
VIDKFEJLESZT-2

A „Vidékfejlesztési együttműködések délvidéki, Mura-vidéki, burgenlandi magyar civil szervezetekkel” elnevezésű kerekasztal-beszélgetésre került sor november 16-án, múlt pénteken Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztériumban, amelyen a HMDK által delegált horvátországi magyar gazdálkodók vettek részt.

A tanácskozást Budai Gyula parlamenti államtitkár nyitotta meg, aki köszöntőjében elmondta, szeretnének mindent megtenni azért, hogy a határon túli gazdaszervezetek ugyanolyan hatékonyan tudják érvényesíteni az igényeiket, mint a magyarországiak. Szerinte ösztönözni kell a határon túli és az anyaországi gazdák kapcsolatteremtését is, amihez igyekeznek minden segítséget megadni, mert az összetartozás érzésének erősítése a legfontosabb eleme a kapcsolatok elmélyítésének.

Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára pedig azzal egészítette ki az államtitkárt, hogy a tárca ebben a folyamatban a katalizátor szerepét tölti be, és a rendelkezésére álló eszközeivel segíti a határon túli és a magyar gazdaszervezetek napi, élő szakmai és gazdasági kapcsolatainak kialakítását, a konkrét információáramlást. Ehhez jó alapot teremt a szaktárca által kidolgozott hosszú távú vidékstratégia, amely a népesség megtartó erejének növelését, a munkahelyek megtartását és számuk növelését, valamint a vidéki élet vonzóvá tételét tűzte ki egyik fontos célként.

A kerekasztal-beszélgetésen a karancsi Szabó Attila a földművesek, a csúzai Kováts István a borászok, a várdaróci Karakas Attila az állattenyésztők, Prosszer Szanella pedig a gyümölcstermesztők képviselőjeként vett részt.

– Magyar gazdálkodóink számára hamarosan, az uniós vámhatárok lebontása után lehetőség nyílik az egymás közti kereskedésre és a termelési célok összehangolására is. Ezért a kapcsolatteremtés és a tapasztalatcsere szempontjából nagyon értékesnek mondhatjuk a múlt pénteki rendezvényt. Ezen azt is bejelentették, hogy december 5-én Kárpát-medencei magyar gazdatalálkozót tartanak, amelyre szintén meghívást kaptunk. A megbeszélés után Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke a parlament épületében is körbekalauzolt bennünket, és elmondta, hogy a Szövetség szívesen megosztja ismereteit a határon túli gazdaszervezetekkel, és szívesen veszi azt is, ha azok is átadják tapasztalataikat – mondta el lapunknak Prosszer Szanella.

 

{fcomments}

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here