A vártnál is sikeresebben indult a horvátországi gazdaságfejlesztési program

Az első körben 163 pályázatot nyújtottak be

0
328

A helyi magyarság számára komoly előrelépési lehetőséget jelent az idén szeptemberben induló horvátországi gazdaságfejlesztési program, az anyaország által rendelkezésükre bocsátott mintegy 500 millió forintos forrás nagyban hozzájárulhat a térség magyar gazdáinak és családtagjaik helyben maradásához, életkörülményeik javulásához. – A vártnál is nagyobb volt az érdeklődés és a 12 településen tartott lakossági fórum után 163-an nyújtottak be pályázatot – mondta Palizs Tóth Hajnalka alapítványvezető.

A magyar kormány tavaly fogadta el a HMDK 2016-2020-as időszakra vonatkozó Vidék- és Gazdaságfejlesztési Programját, a magyar Országgyűlés pedig megszavazta a 2017-es költségvetési részt is, ami ötszázmillió forint.

A gazdaságfejlesztési program lebonyolítására megalakult az Economica Hungarica Alapítvány, melynek vezetője, Palizs Tóth Hajnalka elmondta, megmaradásunk egyik alapfeltétele, hogy gazdasági téren is erősödjön a horvátországi magyar közösség, a nagy érdeklődés pedig azt mutatja, hogy sokan vannak, akiknek határozott elképzelésük van jövőjük jobbá tételéről.

Palizs Tóth Hajnalka

– Megítélésem szerint a pályázók száma  viszonylag magas. Ez elsősorban a 12 településen rendezett lakossági fórumnak, valamint a pályázatíráshoz nyújtott szervezett segítségnek köszönhető – fejtette ki Palizs Tóth Hajnalka, aki hozzátette azt is, hogy nagy szerepet vállaltak a HMDK Gazdakör és a HMDK munkatársai, akik 62 személynek segítettek a pályázat összeállításában, de számíthattak a Vukovári Magyarok Egyesületére és a szentlászlói kultúregyesületre is.

Az Economica Hungarica Alapítvány vezetője elmondta azt is, pályázni szeptember 18-tól október 18-ig lehetett. Fontosnak tartották a lakossági fórumokat is, itt igyekeztek minden felmerülő kérdést megválaszolni, ezenkívül az Alapítvány és az MNKH eszéki irodájának munkatársai megadtak minden tőlük telhető technikai segítséget is, elsősorban fénymásolás, nyomtatás, útbaigazítás formájában.

– Mezőgazdasági gépekre és kapcsolható eszközökre, valamint kertészeti és szőlészeti szaporítóanyagokra, kertészeti gépekre, munkaeszközökre, állatállomány beszerzésére 138 pályázat érkezett a határidőig, a családi és kisvállalkozások eszközbeszerzésére pedig 25 – mondta Palizs Tóth Hajnalka, aki hozzátette azt is, hogy abban is a pályázók segítségére voltak, hogy az alapítvány irodája mellett a HMDK bellyei székházában és Vukováron is kihelyezett fogadónapokat tartottak, ahol átvették a pályázatokat.

Ami a továbbiakat illeti, ezekkel kapcsolatban elmondta, hogy az eredmények november végére várhatók, és december első felében tervezik megkötni a sikeres pályázókkal a szerződéseket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here