Várdaróciak Pécsett

273

A Várdaróc Magyar Kultúregyesület tánccsoportjainak számos fellépésük van az év során, munkájukat most egy pécsi kirándulással jutalmazták.

A Várdaróc Magyar Kultúregyesület vezetősége fontosnak tartja a magyar hagyományok megőrzését, ápolását, amihez elengedhetetlen a közeli történelmi emlékhelyek megismerése is. Éppen ezért a hét végén egy pécsi kirándulást szervezett tagsága és segítői részére. Sétát tettek a városközpontban, jártak az állatkertben és a Zsolnay-negyedben is, ahol a gyerekek a bábmúzeumot és egy bábelőadást is megnéztek.

Micheli Zsolt, a kultúregyesület elnöke elmondta, az egyesület tánccsoportjainak évente mintegy negyven fellépésük van, ezenkívül több hazai rendezvényt is tető alá hoznak, és az utóbbi években a pályázatok útján elnyert pénzeket ezekre fordították. Idén először kapott tevékenységével arányos állami támogatást az egyesület, így már tanulmányi kirándulásokat is szervezhetnek.

– Különösen fontos számunkra a gyerekek bevonása az egyesület munkájába, ezért a helyi óvodásokat is meghívtuk a kirándulásra, és a szervezet munkáját segítők is velünk tarthattak – mondta Micheli Zsolt, aki hozzátette, hogy a nehéz időszakban egyedül a HMDK-ra számíthattak, amelynek a támogatása nélkül nehezen maradhatott volna talpon az egyesület, és amelynek a segítségére azóta is számíthatnak.

A tanulmányi kirándulás a HMDK és a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásából valósult meg.