A Vajdaságban vendégeskedtek a vukováriak

0
119

A Vukovári Magyarok Egyesületének tagjai de-cember 16-án Szabadkára utaztak, ahol a délvidéki Petőfi-programosok egymás közötti kapcsolatának köszönhetően a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács látta őket vendégül. A tanács gyönyörűen felújított, tavaly átadott épületében Petkovics Márta, a Végrehajtó Bizottság tagja fogadta őket és mutatta be a szervezetet.

Petkovics Márta többek között elmondta azt is, hogy a Tanács a szerbiai magyar nemzeti közösség közvetlenül és demokratikusan megválasztott országos önkormányzata, a magyar kulturális autonómia legfőbb szerve, amelynek közvetítésével az ott élő magyar nemzeti közösség gyakorolja kollektív jogát az önkormányzáshoz a kultúra, az oktatás és a tájékoztatás, valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén. Tevékenységének középpontjában a vajdasági magyar közösség egésze áll különböző szakmai, területi, földrajzi lehetőségeinek, elképzeléseinek az összességével. A hatáskörébe beletartozik minden olyan kérdés, amely az ott élő magyarság fejlődését segítheti, a fiatalokat pedig az otthon maradásra biztatja. Ezen az úton a legfontosabb segítő és támasz az anyaország.

Az ismertető után a Vukovári Magyarok Egyesületének tagjai megnézték a tanács épületét, majd egy idegenvezető is csatlakozott hozzájuk, aki bemutatta az 1908-10 között épült szecessziós Városháza épületét, mesélt a belváros magyar vonatkozású részeiről, majd elsétáltak a magyar kormány segítségével éppen felújítás alatt álló Zsinagógához. A délután további részében pedig lehetőségük nyílt körülnézni az adventi vásárban. Jakumetović Rozália, a Vukovári Magyarok Egyesületének elnöke elmondta, évente több hasonló, a magyarságtudatot és -ismeretet erősítő kirándulást is szerveznek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here