Ülésezett a HMDK elnöksége

Jankovics Róbert: Határozott célunk minél több területen helyzetbe hozni a horvátországi magyarokat!

167

Múlt szombaton tartotta soros elnökségi ülését a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) országos szervezete, amelyen a beszámolók mellett az év végéig tartó időszak tevékenységeiről és a 2019-es esztendőre vonatkozó tervekről tárgyaltak.

Az országos szervezet elnökségi ülésének a pélmonostori HMDK-székház adott otthont. A testület az elmúlt időszakról szóló beszámoló mellett az aktuális kérdéseket is megvitatta, valamint a tervezett programok és tevékenységek is napirenden voltak.

– Számunkra a legfontosabb továbbra is a magyar nyelvű oktatás teljes körű támogatása, hiszen a magyarság megmaradása szempontjából kulcsfontosságú az anyanyelvi oktatás – mondta Jankovics Róbert, a HMDK elnöke az ülésen, aki emlékeztetett arra is, hogy a HMDK érdekérvényesítésének köszönhetően kerülhetett sor például a laskói általános iskola sportcsarnokának megépítésére, valamint közel húsz év után végre megépülhet az eszéki magyar iskolaközpont kollégiuma. – E mellett tavaly előtt tankönyveket vásároltunk a magyar iskolákba járó diákok számára, a múlt esztendőben pedig kifizettük a második félévi étkezési költségeket az összes magyar iskolában, amit a kórógyiban az idén is folytatunk – sorolta a magyar iskoláknak nyújtott támogatások egy részét.

Az elnökség az ülésen döntött arról is, hogy a magyar iskolákba iratkozók számára egy ösztöndíjat hoz létre, amelyet a nemrég elhunyt Becze Illyésről, a HMDK egyik alapítójáról neveztek el. Az 1000 kúnás ösztöndíjat már a héten kezdődött tanév magyar általános és középiskolás elsősei megkapják.

– Ezzel is hozzá szeretnénk járulni ahhoz, hogy azok a szülők, akik magyar iskolákba íratják gyermekeiket, jobb helyzetbe kerüljenek. Erre természetesen ott kerül sor, ahol lehetőség van rá. Ezt az ösztöndíjat kiterjesztjük a 2019/2020-as iskolaévre is, erről természetesen az Új Magyar Képes Újságban időben tájékoztatjuk majd az érintetteket – nyilatkozta lapunknak Jankovics Róbert.

A rendkívül tartalmas elnökségi ülésen a kulturális autonómia gyakorlati megvalósításához nélkülözhetetlen infrastrukturális fejlesztésekről is szó volt.

– Valóságos csoda mindaz, amit az elmúlt két évben sikerült elérnünk ezen a téren: a dályhegyi, a brekinskai, a kórógyi, a kiskőszegi kultúrotthonra, a laskói ifjúsági otthonra, a vukovári, a pélmonostori, a nagypiszanicai és a sepsei magyar házra, a várdaróci tájházra, a szentlászlói, az újbezdáni és a nagybodolyai templomra gondolok elsősorban. Ezek azok az objektumok, ahol jelentősebb anyagi befektetések történtek, de sorolhatnám a folyamatban lévőket is, mint amilyen a bellyei médiaház, a pedagógusfórum kopácsi ifjúsági központja, az újbezdáni magyarok otthona és az eszék-rétfalusi református templom. Sokat terveztünk, sok mindent meg is valósítottunk, ezt jövőre is folytatjuk, 2019-ben szeretnénk mindezt megkoronázni azzal, hogy az említetteket befejezzük és megkezdjük az anyagilag igényesebb projekteket, mint amilyen a fiumei magyar ház és a zágrábi Ady Endre MKE székházának tartós megoldása. Bízom a sikerben és a két ország további támogatásában, úgy érzem, hogy a HMDK iránti bizalom soha sem volt ilyen erős és egyértelmű, mint most – nyomatékosította Jankovics Róbert.