Újbezdán: sokszínű volt a vidám est

0
77

Múlt szombaton került sor az újbezdáni kultúregyesület Vidám őszi est elnevezésű rendezvényére. A fellépőknek köszönhetően valóban egy vidám hangulatú, sokszínű műsort láthatott a közönség.

Az újbezdáni kultúregyesület vidám estje kezdetben elsősorban a színjátszó csoportoknak kínált bemutatkozási lehetőséget. Az utóbbi három évben rajtuk kívül kórusok, zenekarok, tánccsoportok is színpadra lépnek ezen a rendezvényen.

Az idei vidám esten is többféle műfajból kapott ízelítőt az újbezdáni közönség: a helybéli Szivárvány Népdalkör és fúvószenekar, az Alfalusi Vegyes Kar, a Harkányi Német Nemzetiségi Énekkar énekes-zenés produkcióikkal szórakoztatták a nagyérdeműt, a csúzai Jókai Mór Kultúregyesület Hajnalcsillag gyermektánccsoportja tánckoreográfiáival, a szintén csúzai Pódium Színjátszó Kör pedig kabaréjeleneteivel gazdagította a műsort. Az est főszereplői ezúttal is az újbezdáni Komikus színjátszó csoport tagjai voltak, hatalmas sikert arattak a pálcikaember-színjátékukkal.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője, és ott volt Bognár Attila újbezdáni polgármester, valamint Kirhofer Róbert újbezdáni plébános is.

A Vidám őszi est a zágrábi Kisebbségi Tanács segítségével valósult meg, de a kultúregyesület egész éves munkáját a Baranyaszentistváni (Petlovaci) járás és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. is támogatta.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here