Tűzoltóközgyűlés három településen

0
152
Nagybodolya

Harasztiban, Kopácson és Nagybodolyán is közgyűlést tartottak a helyi önkéntes tűzoltók szombaton. Mindhárom ülésen beszámoltak egyesületük tavalyi programjairól, és ismertették idei terveiket.

Eredményesen szerepelnek a versenyeken a harasztiak

A szlavóniai Harasztiban 24-én ültek össze a tűzoltók. Egyesületük nagy múltra tekint vissza, 1925 óta működik. Közel száz tagja van, ennek a fele aktív tűzoltó, az egyesület gyermek és felnőtt csapatot is működtet. Minden évben eredményesen szerepelnek a környékbeli versenyeken.

Haraszti

Csiszár Norbert, a tűzoltó-egyesület titkára lapunknak nyilatkozva elmondta, tavaly egy kisbuszt vásároltak, többek között a HMDK támogatásával, legközebb pedig a tűzoltósági kamiont cserélnék  le.

A közgyűlésen jelen volt Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője és Marjan Tomas, a Lacházi járás elöljárója, és számos tűzoltóegylet is képviseltette magát.

A kopácsi tűzoltók egyik célja a fiatalok bevonása

Kopács

A kopácsi önkéntes tűzoltó-egyesület tavaly ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját. A múlt évben választottak új vezetőséget, azóta Cickai Csaba tölti be az elnöki tisztséget.

A testület vezetője lapunknak nyilatkozva elmondta, a tűzvédelmi gyakorlataikon kívül más közösségi aktivitásban is részt vesznek, igyekeznek fejleszteni a többi helyi szervezettel való kapcsolatokat.

Jó viszonyt ápolnak a környékbeli tűzoltókkal, de vannak vajdasági és magyarországi kapcsolataik is, rendszeresen részt vesznek egymás programjain.

A jövőbeli terveikkel kapcsolatban elmondta, a tűzoltószertár bővítését tűzték ki célul. A kopácsi tűzoltók közgyűlésén jelen volt Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke és Varga Gábor, a Bellyei járás elöljáró-helyettese, mindketten támogatásukról biztosították az egyesületet.

– A legnagyobb gondot az jelenti, hogy egyesületünkben kevés a fiatal, ezért legfőbb célunk, hogy bekapcsoljuk az ifjúságot, megszerettessük velük ezt a tevékenységet – nyilatkozta lapunknak Cickai Csaba.

Nagybodolya – kis falu, sok tűzoltó

A nagybodolyai önkéntes tűzoltóegylet közgyűlésén Lénárt Ferenc, a testület elnöke számolt be a múlt évi tevékenységről és a jövőbeli tervekről. A rendezvényre az egész megye területéről érkeztek olyan kollégák, akik jó kapcsolatot ápolnak a nagybodolyai tűzoltóegylettel, amelynek a falu méretéhez képest sok tagja van.

– Településünknek mindössze 87 lakosa van, ebből húsz aktív tűzoltó – tudtuk meg Lénárt Ferenctől.

Azt is elmondta, felújításra szorulna a nagybodolyai tűzoltóotthon épületének eleje, bíznak benne, hogy erre lehetőségük nyílik a jövőben.

Az eseményen ott volt Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk és Sipos Sándor, a Darázsi járás elöljáró-helyettese.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here