Tárogatószó az eszéki március 15-i ünnepségen

0
253

Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából Magyarország eszéki főkonzulátusa és a Népkör Magyar Kultúregyesület közösen tartott ünnepsége az eszéki óvárosi Szentháromság téren vette kezdetét, méghozzá Farkas Béla tárogatóművész zenés köszöntőjével.

Farkas Béla szajki (Magyarország) polgármester és közismert tárogatóművész korábbi rendezvényeken találkozott az eszék-rétfalusi Népkör Kultúregyesület tagjaival. Az ismeretségkötést a Népkör és az eszéki Magyar Főkonzulátus meghívása követte a március 15-i ünnepségre, aminek a magyarországi tárogatós szívesen tett eleget.

– Örülök, hogy a drávaszögi és szlavóniai magyaroknak adhatok elő kuruc katonadalokat, hogy ezzel is hozzájáruljak a megemlékezéshez. Tele vagyok érzelmekkel, hiszen a mi családunkat a Felvidékről telepítették Magyarországra, és a délvidéki magyarokhoz hasonlóan a mi földünket is „elhagyta” az országhatár – nyilatkozta lapunknak Farkas Béla.

Körbetárogatózta Erdélyt és a Felvidéket

Tavaly körbetárogatózta a történelmi Magyarország jelentős részét, Erdélyben ott volt többek között a csíkszeredai Ezer Székely Leány Napja hagyományőrző találkozón, de a Hargitán is fújta a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország!-ot és az Ott, ahol zúg az a négy folyót is az ősi magyar hangszeren. Erdélyi túráját a felvidéki Selmecbánya követte, s az összes helyen, ahol megfordult, visszavárják, elismerik művészetét és hazaszeretetét.

Egyik felmenője részt vett a szabadságharcban

A művész úrtól megtudtuk, március 15-éhez személyesen is kötődik, van olyan előde, aki részt vett a szabadságharcban.

– Egyik felmenőm ott volt 1849-ben, amikor feladták a péterváradi erődöt, erre az adatra egy imakönyv jegyzeteket tartalmazó részében bukkantam rá – mesélte Farkas Béla.

Megosztotta velünk jövővel kapcsolatos terveit is – szeretne elmenni az Újvidék mellett található Péterváradra, hogy abban a várban is eljátszhasson egy-két nótát a honvédek tiszteletére, akik hősiesen, a legvégsőkig kitartottak a szabadságharc ügye mellett.

Ezenkívül szülőföldjén is bejárná az 1848-49-es történelmi helyszíneket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here