Táncházzenészekkel ötödször

65

Székelyudvarhelyen szeptember 14-16. között rendezik meg az Erdélyi Táncháztalálkozót. Az ünnepségsorozat azért is jelentős, mivel negyven évvel ezelőtt, 1978-ban a városban tartották a legelső táncháztalálkozót a világon. A nagyszabású esemény előkészületeit Orendi István főszervező foglalja össze.

„A két főszervező, a Hagyományok Háza Hálózat Erdély és a Kaszaj Kulturális Egyesület – az Udvarhely Néptáncműhely hathatós támogatásával – szeretné emlékezetessé tenni a jubileumi eseményt. A szervezés az tervezett ütemben halad, kiemelném, a jelentős előzetes érdeklődést. A 2017-es rendezvény sikere nyomán kissé szkeptikusak voltunk az idei részvételről, de feleslegesen, a fellépő amatőr együttesek száma lényegesen meghaladja a tavalyit, s harminc feletti társulatot várunk. Az anyaországon kívül a Vajdaságból, Felvidékről és – legújabb információm szerint – Kárpátaljáról érkeznek résztvevők.

A szervezői „törzs” mintegy tíz főt számlál, az önkéntesekkel együtt pedig huszonöt fővel dolgozunk a jeles esemény eredményességéért. Nagyon sokat köszönhetünk támogatóinknak, a székelyudvarhelyi önkormányzatának, Hargita Megye Tanácsának, s számos pályázaton is sikerrel indultunk. Fontosnak érzem, hogy több helyi vállalkozó is felismerte a Találkozó jelentőségét, s mellénk állt.

Egy ilyen nagyszabású rendezvény sikerét a nézőközönség is fémjelzi, az előzetes érdeklődés alapján úgy látom, teltház előtt léphetnek fel az együttesek.”

Az idei találkozó vendégei és az egybegyűltek a szombat esti gálaműsorral az ebben az évben elhunyt Kallós Zoltán emléke előtt tisztelegnek, emlékezve egyben arra, hogy a néprajzkutató és népzenegyűjtő tavaly még a rendezvény fővédnöke is volt.

Információ:
Erdélyi Táncháztalálkozó közösségi oldalán (www.facebook.com/ErdelyiTanchaztalalkozo), illetve az alábbi címen:

kaszajegyesület@gmail.com