Színházi előadás a magyar kultúra napja alkalmából

712

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége színházi előadással ünnepelte január 22-én a magyar kultúra napját. A Nyolc nő című bűnügyi komédia cselekménye, melyet a szabadkai Népszínház Magyar Társulata adott elő, lekötötte a pélmonostori mozi- és színháztermet az utolsó ülőhelyig megtöltő közönség figyelmét.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc (1790-1838) ezen a napon fejezte be Himnusz című költeményének a megírását.

Ezen a napon nagy hangsúlyt kapnak a kulturális rendezvények, és egy-egy program, esemény kapcsán sokféle módon próbálnak átadni, megmutatni valamit kulturális, művészeti életünk értékéből.

A kultúra napja alkalmából a HMDK is minden évben szervez programot, melyen a szervezet kereteiben működő kultúregyesületeknek, tánccsoportoknak ad bemutatkozási lehetőséget. Rendhagyó módon idén vendégfellépőket hívott, egyesületeink tagjai pedig a nézőtérről élvezhették a műsort.

Jankovics Róbert

Az előadás kezdetén Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk köszöntötte a közönséget. Szót ejtett az ünnepet beárnyékoló olaszországi buszbalesetről is, melynek következtében magyar fiatalok vesztették életüket. Az elhunytak emléke előtt egy percnyi néma csenddel tisztelegtünk.

A magyar kultúra napjával kapcsolatban elmondta, jó alkalom ez az ünnep arra, hogy a mindennapi dolgainkat kicsit hátrahagyjuk, és szóval, dallal, zenével emlékezünk meg azokról az elődökről, akiknek sokat köszönhetünk magyar kultúránk, történelmünk alakulásáért.

– Meg kell köszönnünk és meg kell becsülnünk a magyar kultúráért, a magyar nyelvért ma is dolgozó emberek és közösségek elhivatottságát, mindennapi helytállásukat és erőfeszítéseiket. Ezt tettük tavaly is, amikor a négy évtizede tevékeny Alfalusi Vegy Kar tagjait tüntettük ki. Idén pedig úgy döntöttünk, hogy – úgymond – magyar közösségünk egészét ajándékozzuk meg, és egy színházi előadással ünnepeljük meg a magyar kultúra napját – mondta beszédében Jankovics.

Az előadáson részt vett Obradović Ena, az eszéki magyar főkonzulátus gazdasági attaséja is.

A vendégfellépő a szabadkai Népszínház Magyar Társulata volt, mely előadásaival a közelmúltban igen jelentős belföldi és nemzetközi elismeréseket kapott.

– Színházunkban, egyedülállóként az országban, egy szerb és egy magyar társulat is működik. Mindkét társulat olyan előadások létrehozására törekszik, amelyek a népszínházi forma mellett innovatív tartalmakat is közvetítenek – nyilatkozta lapunknak Gyarmati Kata társulatigazgató.

„Megérte itthon maradni”

A darab, amit elhoztak hozzánk, Robert Thomas Nyolc nő című egyfelvonásos bűnügyi komédiája volt, amely tökéletesen „illett” a hideg januári estéhez.

Hóviharos karácsony éjszakán játszódik egy francia vidéki kúriában, ahol nyolc nő összezárva marad, és egy gyilkosságot próbálnak meg felderíteni. A látszat ellenére a véresen komoly történet egy fergeteges vígjáték. Mint ahogy egy detektívtörténethez illik, a végén fény derül a titokra is, de ezt nem áruljuk el, mert nem szeretnénk lelőni a poént azok miatt, akik még nem látták a darabot.

Elter Gyöngyi

A lényeg, hogy jókedvűen és elégedetten keltek fel a nézők székeikből a műsor végén. Véleményüket lapunkkal is szívesen megosztották.

– Sajnos egyre ritkábban járunk színházba, ezért nagyon örültünk, hogy láthattuk a mai előadást – mondta lapunknak Elter Gyöngyi, az újbezdáni kultúregyesület vezetője, hozzátéve, Pélmonostorra is csoportosan érkeztek.

Terzić Karolina

Terzić Karolina Kórógyról jött, szintén szervezett keretek között.
– Mindig részt veszek az egyesületünk által szervezett színházlátogatásokon, örülök, hogy ma is itt lehettem. Élveztük az előadást, szervezhetnének ilyet gyakrabban is – mondta Karolina.

 

Kovačević Andrea

Kovačević Andrea Pécsre és Eszékre jár színházba, ha lehetősége van rá.
– Nem járok olyan gyakran színházba, mint szeretnék. Örültem, hogy most nem is kellett utaznom ahhoz, hogy egy jó színielőadást lássak. Nagyon tetszett a darab – mondta Andrea.

Lázár Kevin

A csúzai Lázár Kevin a magyarországi Villányban jár szakközépiskolába. Vasárnap kellett volna visszautaznia a kollégiumba, de a színház kedvéért egy nappal „meghosszabbította” a hétvégét.

 

– Az iskola diákjaként is igyekszem kihasználni a lehetőségeket, és részt veszek a szervezett színházlátogatásokon. A Pécsi Nemzeti Színházban több előadást is volt szerencsém látni, köztük a Holdbeli csónakost és a Fekete Pétert. A Nyolc nő is egy olyan színdarab, amiért megérte itthon maradni – mondta Kevin.

A résztvevők véleménye és a telt ház is azt bizonyítja, hogy jó ötlet volt a HMDK részéről a színházi előadás, szívesen veszünk részt máskor is hasonló programon.