Splitiek a magyar tengerészek nyomában

0
324

A HMDK Split-Dalmát megyei egyesületének tagjai november 3. és 5. között meglátogatták fiumei és pulai magyar szervezeteinket. Körbejárták a két város nevezetességeit, nagy hangsúlyt fektetve azokra a helyekre, amelyek magyar tengerészek emlékét őrzik.

A hétvégi kirándulás első állomása Fiume (Rijeka) volt, ahol először a HMDK Tengermelléki-fennsíki megyei egyesületéhez vezetett az útjuk. Itt bemutatkozott a splitiek Dankó Pista névre keresztelt népdalköre, majd megvitatták a szórványközösség munkáját, lehetőségeit. Másnap Ágoston Gergely helyi magyar idegenvezetővel olyan helyeket látogattak meg a monarchiabeli kikötővárosban, melyek magyar tengerészek emlékét őrzik. Megnézték a kikötőt, a Jadran-palotát, a Tengerészeti Múzeumot, és tiszteletüket tették a Baross Gábor-emléktáblánál. Az egykori „Vasminiszter” meghatározza a város arculatát, emléke elevenen él még ma is. Trsat (Terszat) várába s az itt található Szűzanya zarándoktemplomba Viola Éva, a rijekai HMDK-egyesület vezetője is elkísérte őket.

Fiume után Pula (Póla) felé vették az irányt, ahol a HMDK Isztria megyei egyesületének aktivistái fogadták őket.

– Itt is felléptünk a népdalkörünkkel, másnap pedig Lőcsei Józsefnek, a helyi egyesület elnökének vezetésével folytattuk túránkat a magyar tengerészek nyomában – számolt be lapunknak Fontányi Árpád, spliti egyesületünk elnökségi tagja az utazásról.

Megnézték a pulai tengerésztemplomot, majd a tengerésztemetőben megkoszorúzták a magyar tengerészek emléktábláját, de más magyar vonatkozású emlékek előtt is lerótták tiszteletüket.

Mielőtt visszaindultak volna Splitbe, megnézték a város római kori építészeti örökségét: az amfiteátrumot, az Aranykaput, valamint a központi téri templomokat.

Az egyesület útját a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából valósították meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here