Rossz csillagzat alatt?

0
108

Mindenki szerencsés csillagzat alatt születik, de nagyon sokan letérnek a számukra kijelölt ösvényről, mert inkább azt az utat választják/választatják velük, amit a társadalmi közösség gondol helyesnek. Pedig sokszor ez a közösség is téved/tévedhet, még ha számos pozitív példa áll is előtte, és ragaszkodik valami olyan elképzeléshez, amely ugyan korcs, mégis valamiért elfogadhatóbb számára.

Sokszor hajlamosak vagyunk saját szerencsétlen sorsunkért, kilátástalan helyzetünkért másokat okolni. A saját felelőssége a legtöbb embernek eszébe sem jut. Nem csak itt, Horvátországban, más Kárpát-medencei régiókban is a megmaradásáért küzd a magyarság. Az egyén az őt körülvevő közösség által kialakított közvélekedést, mely szerint az a gyerek, aki nem a többségi nemzet nyelvén fejezi be tanulmányait, a jövőben nem tud érvényesülni, tényként kezeli. Annak ellenére, hogy számtalanszor bebizonyosodott az ellenkezője, nagyon sokan mégsem hajlandók tudomást venni róla. A tanár sokszor kerül olyan helyzetbe, hogy a legszívesebben megmondaná a szülőnek, miért kínozza azt a szerencsétlen gyereket, hiszen úgysem lesz belőle agysebész vagy főmérnök csak azért, mert nem az anyanyelvén, hanem az állam nyelvén tanul, hiszen a képesség legalább olyan fontos, mint az iskola, és bizony nem a nyelv az, aminek a révén a gyerekből a munkahelyek között válogatni tudó, magasan képzett felnőtt lesz.

Nemrég történt, hogy egy nagyobb baráti társaságban ünnepeltünk valamit, és két fiatalasszony – hevesen gesztikulálva és egymást túllicitálva – azt ecsetelte, mennyivel jobb horvát iskolába járatni a gyerekeket, mivel sokkal jobban tudnak később érvényesülni, és ők bizony nem magyarba fogják íratni őket. Gondolom, hogy mondanom sem kell, mindketten horvát iskolába jártak évekkel korábban. És a mai napig mindketten munkanélküliek, amíg mi, akik ott ültünk, szinte kivétel nélkül diplomával rendelkez(t)ünk, és egytől egyig munkaviszonyban áll(t)unk! Még ezt tudva sem fogták föl állításuk groteszkségét, mi meg csak hallgattunk és néztünk, mint a moziban, mert nem akartuk őket megsérteni az állástalanságukra való utalással.

A színfalak mögé nézni – képletesen szólva – sokak szerint nem bölcs dolog, mivel olyan, nem szívderítő látványban lehet részünk, amitől összetörhetnek illúzióink, az pedig fájdalommal jár. Szerintem azonban a fájdalom csak jelzés, arra utal, hogy tévhitben éltünk.

Ha a horvátországi magyar pedagógustársadalom, ha a még magyarnak mondható iskolák igazgatóstul, tanárostul nem ébrednek fel nagyon gyorsan, és nem tesznek valamit, hamarosan bealkonyul nemcsak a magyar iskoláknak és munkahelyeiknek, hanem bizony a horvátországi magyarságnak is.

Nézzünk be ezért a színfalak mögé, még ha el is vész néhány illúzió. Nagy felelősség nyomja a pedagógusok vállát, és értelmiségiként arra kérem őket mindannyiunk nevében, ébredjenek már fel végre, és tegyünk valamit közösen azért, hogy még hosszú évekig fennmaradjon a magyar oktatás, hogy az elkövetkező nemzedékek, a még meg sem született gyerekek is majd az anyanyelvünkön tanulhassanak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here