Rendhagyó évzáró műsor a csúzai Csárdástól

0
81
csardas

December 22-én került sor a csúzai népi tánccsoportok évzáró műsorára, melynek a különlegessége az volt, hogy a már nem aktív tagoknak is lehetőségük nyílt színpadra lépniük.

A HMDK csúzai Csárdás Ifjúsági Kultúregyesület népi tánccsoportja és a Jókai Mór Kultúregyesület Hajnalcsillag gyermektánccsoportja  a helyi kultúrotthon nagytermében búcsúztatta a 2012-es esztendőt. Rendhagyó évzárónak tekinthető, ugyanis augusztus 20-án Külhoni Magyarságért Díjban részesült a Csárdás, amit most közönségükkel együtt  ünepeltek meg. A díj pénzösszegéből ruhatárát bővítette a tánccsoport, a lányoknak Erdélyből rendeltek kalotaszegi népviseletet, a fiúknak pedig Pélmonostoron varrattak ruhát.

Az évzáró fellépés különlegessége az volt, hogy a szokottnál több táncost láthatott a közönség a színpadon. 1999-es megalakulása óta folyamatosan változott  a felállás, sokan kiléptek már a tánccsoportból,  hisz a  munka vagy a családalapítás mellett nem mindenkinek jut ideje már a táncra, azonban mindenki szívesen gondol vissza táncos éveire. Erre az alkalomra az összes egykori tag meghívót kapott, ugyanakkor lehetőséget is arra, hogy újra színpadra léphessen. Kilenc koreográfiát mutattak be a műsorban, ezek közül választhattak szabadon a nosztalgiázni kívánó táncosok. A színpadra lépésnek azonban előzetes feltétele az volt, hogy egy hónapon át rendszeresen részt kellett venni a próbákon.

Az előadás színvonalát emelte a magyarországi Derendes zenekar, élő muzsikára csapkodhatták csizmájukat a táncosok. A Derendes banda tagjai az elmúlt 13 évben már többször is húzták a talpalávalót a Csárdásnak. A táncok közötti percekben szászcsávási és vajdaszentiványi zenékkel szórakoztatták a közönséget.

A Hajnalcsillag együttes gyermektáncosai is felléptek. A legfiatalabbak néptánc iránti lelkesedése a biztosíték arra, hogy lesz utánpótlása a Csárdásnak a jövőben is. Most többek között szüreti játékokat adtak elő.

A telt házas rendezvény utáni együttlét folyamán a régi táncosok egy-egy képet kaptak ajándékba, amelyen a Csárdás „címere“ látható.  – Az évzáróra minden esztendőben sort kerítünk. Ezúttal a régi táncosok munkáját is meg tudtuk köszönni, mivel együttesünk sikere az ő érdemük is, valamint természetesen Ognjenović Kettős Zsuzsanna tanárnőé és Kiss Gábor koreográfusé, akiknek szintén sokat köszönhetünk. Jó ötletnek bizonyult a régi tagokkal való közös fellépés, ugyanis többen újra kedvet kaptak a tánchoz, és talán újra visszatérnek a csapatba  – mondta el lapunknak Fica János, a Csárdás elnöke.

 

{fcomments}

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here