Példa nélküli Magyarország és Horvátország kapcsolata

0
112
ader_josipovic3

Példaértékű az a jószomszédi viszony, amely Magyarország és Horvátország kapcsolatát jellemzi – mondta Áder János köztársasági elnök szombaton Pécsett, ahol az országos horvát napra Magyarországra látogató Ivo Josipović horvát köztársasági elnökkel folytatott tárgyalásokat.

Példa nélküli, hogy két nép, amely évszázadokon át együtt él, nem keveredett háborúba, és komoly vitája sem volt egymással – jelentette ki Áder János. Hangoztatta: „Ez a hagyomány kötelez bennünket arra, hogy a jószomszédi viszonyt megtartsuk akkor is, amikor – reményeink szerint – fél év múlva Horvátország az Európai Unió tagjává válik.”

A magyar köztársasági elnök emlékeztetett arra: hazánk fenntartások nélkül támogatta Horvátország európai uniós csatlakozását, és a magyar elnökség ideje alatt igyekezett a csatlakozási tárgyalásokat felgyorsítani. Ma már az európai közösség 19 tagállama ratifikálta a nyugat-balkáni állam csatlakozását – jegyezte meg.

 

Áder a Budapest–Fiume vasútvonalat is fejlesztené

Áder János a horvát politikussal folytatott tárgyalásáról szólva elmondta: egyetértettek abban, hogy a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokban nagy lehetőségek rejlenek, ugyanakkor vannak régóta megoldásra váró feladatok, köztük a Budapest–Fiume vasúti összeköttetés fejlesztése, amelynek az áru- és a személyszállítás terén is jelentősége van. Annak a lehetőségnek a megteremtése is szóba került, hogy a két országot összekötő gázvezetéken ne csak dél felé, hanem mindkét irányban lehessen a gázt szállítani; ez gazdasági és energiabiztonsági szempontból a két országnak egyaránt fontos – mondta.

A köztársasági elnök kérte Ivo Josipović támogatását ahhoz, hogy Zágrábban magyar kulturális központ nyílhasson, egyben felajánlotta a segítségét egy budapesti horvát kulturális központ létrehozásához.

 

Tiszteletben kell tartani a bírói ítéleteket

Ivo Josipović a tárgyalást követő sajtónyilatkozatában köszönetet mondott Magyarországnak azért, hogy folyamatosan és kitartóan támogatta Horvátországot az Európai Unióba vezető úton. „Bízunk benne, hogy 2013. július elsején az unió teljes jogú tagjává válhatunk – jelentette ki. – Ezzel új tudományos és gazdasági együttműködési lehetőségek nyílnak meg.” A két ország viszonyában fontos kapocsnak nevezte a magyar és a horvát kisebbséget; mint mondta, a kisebbségek támogatása a két ország a barátságát is erősíti.

A Horvát Köztársaság elnöke hangsúlyozta: fontos, hogy a gázszállítás diverzifikált legyen, és „energetikai értelemben függetlenek legyünk, ez közös érdekünk”. A közjogi méltóságok egyetértettek abban, hogy a bírósági ítéleteket, akár Magyarországon, akár Horvátországban születtek, mindenkinek tiszteletben kell tartania.

ader_josipovic2

 

Áder János magyar köztársasági elnök a Magyarországon élő horvátok megmaradásáért vállalt közös felelősséget, Ivo Josipović horvát államfő pedig a kisebbségnek a két országot összekapcsoló szerepét emelte ki szombaton Pécsett, az országos horvát napon mondott beszédében.

 

{fcomments}

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here