Összeöntés ünnepe: horvátországi magyar gazdák búzája a magyarok kenyerében

290
sszents-nnepe-szani-1

A Magyarok Kenyere program keretében összegyűjtött búzaadományok jelképes egyesítését tartották meg vasárnap Mohács mezején a Csele-patak partján álló műemlék vízimalom udvarán. A programban idén is a pécsi szervezők felkérésére részt vett a HMDK Gazdaköre, az összegyűjtött búzaadományból egy jelképes mennyiséget Prosszer Horvatin Szanella, a gazdaszervezet titkára vitt el az ünnepségre.

Immáron ötödik alkalommal rendezik meg idén a Magyarok Kenyere programot. A 2011-ben, Pécsről induló kezdeményezés lényege, hogy az ország összes megyéjéből, megyei jogú városából, kisebb településeiről, valamint a Kárpát-medence magyarlakta településeiről ajánlanak fel búzát, amit az ünnepélyes összeöntést követően megőrölnek.
Az évek során egy nemzet összetartozását és a szolidaritást jelképező eseménysorozattá terebélyesedett a program, amelyben a HMDK Gazdaköre is rendre részt vesz.
Prosszer Horvatin Szanella, a gazdaszervezet titkára elmondta, hogy most is a tavalyihoz hasonló mennyiségű búzát adományoztak a horvátországi magyar gazdák.
– Az idén annyiban változott az egész, hogy a szervezők azt kérték, most ennek az adománynak csak egy jelképes mennyiségét vigyük el az összeöntés ünnepére. Vasárnap egy szép és igen színvonalas ünnepi összejövetelnek a részesei lehettünk. A fennmaradó búzát liszté őröltetjük, és a horvátországi magyar iskolák között osztjuk majd szét – mondta el a titkár.
Idén a Vajdaságból, Székely-kevéről érkezett a kovász a magyarok kenyeréhez, a sót az erdélyi Parajdról küldték. Az első évben a Pécsen elindított jótékonysági akció keretében 10 tonna búza gyűlt össze, egy évvel később 25 tonna, a harmadik évben már 100, tavaly pedig 210 tonna.
Immár negyedszer a Magyarok Kenyere programból adják az augusztus 20-i Szent Jobb körmenet nagy, 5 kg-os kenyerét. A 2015. év újdonsága, hogy a pécsi ünnepség megszentelésre kerülő nagy kenyerein túl az ország megyei jogú városok augusztus 20-i ünnepségére is a programból biztosítják a kenyereket, valamint néhány városban az adománygyűjtésre szánt kis cipókat is.
A fennmaradó liszt jelentős részét a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el. Újdonság, hogy a határon túli települések mellett idén minden magyarországi megyébe is juttatnak a lisztből karitatív szervezeteknek.
A program a Magyarok Kenyere Alapítvány, Pécs városa és a Nemzeti Agrárgazadasági Kamara startégiai partnerségében valósul meg.

 

{fcomments}