Összefogás a javából

367

Mindenki ott segít, ahol tud. Lapzártánkkor még mindig kritikus volt az árvízhelyzet hazánk keleti részén, ahol eddig 15 ezer ember kényszerült otthona elhagyására. Az évezred vihara és árvize kegyetlen pusztítást végzett a Nyugat–Balkánon. Több százezer ember vált földönfutóvá a volt Jugoszlávia különböző területein. Százezreket kellett evakuálni Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is, ahol a mentőakcióba péntektől már Oroszország, Macedónia, Koszovó és az Európai Unió is bekapcsolódott.

A szerb kormány már múlt csütörtökön rendkívüli helyzetet hirdetett az országban, és nemzetközi segítséget kért az árvíz miatt. Bosznia-Hercegovina sem járt jobban. Ott főleg a bosnyákok lakta országrészben tragikus a helyzet. De mindkét országban több várost is elvágott a víz a külvilágtól, több tízezer háztartásban máig nincs áram, sok helyen még ivóvíz sem – írja az MTI.

Boszniában az ország lakosságának negyedét érintette a vihar és az árvíz: mintegy egymillió embert. Több mint 100 ezer lakóház pedig összedőlt vagy megrongálódott. A hatóságok jelentése szerint mintegy félmillió embernek kellett elhagynia otthonát. A boszniai kormány a károkat az 1992-95-ös boszniai háború pusztításaihoz hasonlította.

Az áradást követően a földcsuszamlások is problémát okoznak Nyugat- és Közép-Szerbiában. Épületeket, utakat, vasútvonalakat tett tönkre. Volt olyan hely, ahol a földcsuszamlások egész falvakat vágtak el a külvilágtól. Szerbiában eddig több mint 25 ezer embert mentettek ki a katonaság, a rendőrség és a szerbiai, illetve külföldi mentőcsapatok – olvasható az internetes oldalakon.

Horvátországban a Száva menti térségben pusztított az árvíz, több ezren váltak hajléktalanná itt is. Az árvízkárosultak kultúrotthonokban és sportcsarnokokban vannak elszállásolva.

A szörnyű képek, felvételek, valamint az emberi sorsok és tragédiák példátlan összefogásra ösztökéltek rengeteg embert és emberi közösséget. Nincs olyan önkormányzat, település vagy civil szervezet, ahol ne fogtak volna össze azért, hogy segítsenek a rászorulókon.

Ebből szerkesztőségünk is kivette a részét. Két, többségében magyarlakta településen szervezett gyűjtés eredményét is segítette közvetlen módon eljuttatni a rászorultaknak. Egy részét Cernai nyomdászunk „újságfordultával” furgonjával vitte el az összegyűjtött javakat a településen elszállásolt árvízkárosultaknak. Ezen a szlavóniai településén több mint háromszáz embert helyeztek el az iskola sportcsarnokában, valamint magánházaknál. A kopácsi és várdaróci adományok másik részét olyan helyekre juttattuk el, ahol arra szükség volt. A szállítmányt szerkesztőségünk tagjai is elkísérték, hogy segítsenek a kirakodásban és szétosztásban, hogy biztosan jó helyre kerüljenek. Mert ilyen helyzetben mindenkinek erkölcsi kötelessége segíteni embertársain.