Negyvenöt éve fejezték be a nyolcadikat

0
100
06-1967_2012-osztlytallkoz

A laskói általános iskola 1967-ben végzett évfolyamának találkozójára került sor a hét végén.

A jómódú mezővárosnak számító Laskón már a reformáció térhódítása előtt olyan iskola működhetett, amely képes volt arra, hogy kedvet ébresszen a magasabb tudományok megszerzésére. A tanítást annak a kolostornak a barátai végezhették, amelynek helyén Sztárai Mihály 1544-ben hirdetni kezdte az új hit, a reformáció tanait. Ha az áttért lakosság el is űzte a templomdomb régi lakóit, a frátereket, az iskolát és korábbi hírnevét nem számolták fel. A település iskolája 1964-ig a templomdörömbön, a dombon álló templomhoz simulva fogadta a gyerekeket. Majd egy ideig a faluközpontban, a főutcán lévő nagyobb iskolaépületbe jártak a diákok. A hatvanas évek elején 377 diákja volt az intézménynek. 1978–1979-re már kissé megcsappant a létszám, már csak 257-et, az 1987–1988-as tanévkezdéskor pedig mindössze 139 tanulót írhattak be az osztálykönyvekbe.

A faluközpontban lévő iskolába járt az a 1967-ben végzett generáció is, akik a hét végén tartották 45 éves találkozójukat.

– 1967-ben 37-en végeztük el a nyolcadik osztályt. Eddig a 20. és a 40. évfordulón találkoztunk. Nagyon örülök annak, hogy a mostanira annak ellenére, hogy csak rövid egyeztetés után szerveztük meg, az osztálytársak nagy részének sikerült eljönnie, csak a külföldön élők hiányoztak, illetve néhányan betegség miatt. Nagyon sajnáljuk, hogy osztályfőnökünk, Pataki András sem tudott részt venni az összejövetelen, aki szintén betegség miatt maradt távol. Nagyon jól éreztük magunkat, sok régi, közös emléket idéztünk fel a találkozónkon – mondta Ognjenović Kettős Zsuzsanna, a találkozó egyik szervezője.

A fotón:

Ülnek (balról jobbra): Režić (Kovács) Julianna, Süllős (Farkas) Ilonka, Szarka (Márton) Irma, Kis-Kónya Zoltán tanár, Kedves László tanár, Karakas (Molnár) Gizella, Légrádi (Karakas) Judit, Ognjenović (Kettős) Zsuzsanna; állnak (első sor): Cövek János, Német István, Márton Gyula, Péter Dezső, Horvát István, Pap József, Pécsi Gyula, Kovács Illés, Tolnai Gyula, Szőke Gyula; állnak (második sor): Dornstauder Ferenc, Mékány Lajos, Gyetvai Károly, Molnár László, Márton Gyula, Takács János, Kristóf Jenő, Balog János, Dominkovics Ernő, Ferenc Imre

 

{fcomments}

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here