Nagy gondot okoz a munkaerőhiány a szőlészetben

0
82

Napjainkban egyre nagyobb problémát jelent a munkaerőhiány, aminek a hatását környékünk gazdái is megérzik. Egyre nehezebb napszámosokat találni, akik a szőlőben vagy a gyümölcsösökben dolgoznának.

A szőlőtermesztés az egyik legmunkaigényesebb mezőgazdasági ágazat, ami szinte egész évben nagy odafigyelést igényel, a téli metszéstől a zöldmunkákon át egészen a szüretig. Azoknak a gazdáknak, akik nagyobb területen művelnek szőlőt, éppen ezért szükségük van kétkezi munkásokra, akik ezeket a feladatokat ellátják. Az utóbbi időben vidékünkön, részben a nagymértékű elvándorlás következtében, a gazdáknak szinte versenyezniük kell a munkásokért.

A csúzai Pinkert borászat számára is nagy problémát jelent ez.

– Az utóbbi időben számunkra is egyre nagyobb probléma a munkaerőhiány. Szerencsére évek óta van egy hűséges, összerázódott csapatunk, akikkel tudunk dolgozni, viszont ha hirtelen több munkásra lenne szükségünk valamilyen sürgős feladat ellátására, akkor nem biztos, hogy sikerülne elegendő új embert találni. Igyekszünk megfelelő és versenyképes körülményeket biztosítani a dolgozóinknak, ezért az elmúlt időszakban többször is emeltünk az óradíjon, mivel meg szeretnénk tartani a jelenlegi gárdát. A munkaerőt esetleg külföldről lehetne pótolni, például a szomszédos Bezdánból, azonban a jelenlegi törvények nem teszik lehetővé az ő alkalmazásukat. Úgy gondolom, hogy hosszú távon egyedül a teljes gépesítés jelenthet megoldást, ami viszont jelentős beruházást igényelne – mondta lapunknak Pinkert Krisztina, aki hozzátette, hogy sajnos sok olyan személy is van, aki a munka helyett inkább a szociális segélyt választja.

Pinkert Krisztina

A probléma az egész régiót sújtja

A munkaerőhiány egész Kelet-Közép-Európában gondot okoz, elsősorban a mezőgazdaságban, aminek a legfőbb oka, hogy a jobb életkörülmények reményében tömegek vándoroltak ki Nyugat-Európába. A nem EU-s tagországokban egyelőre még ilyen téren jobb a helyzet, ezért elsősorban ezekből az országokból próbálnak meg munkaerőt toborozni a vállalkozók, ám ez munkaengedélyhez kötött. Horvátországban országszerte csak szőlészeti munkára több mint ezer embert keresnek, de egyes becslések szerint nagyjából 20 ezer munkás hiányzik a vendéglátóiparból is. A vendéglátósok elsősorban Boszniából, Macedóniából és Ukrajnából szeretnének munkavállalókat hozni.