Nagy érdeklődés kísérte a tájékoztatókat

0
164
legalizacio1

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége szervezésében az elmúlt hetekben több településen is tájékoztató előadásra került sor az ún. legalizációval kapcsolatban. A tájékoztatókon mindenütt nagy volt az érdeklődés, hisz Baranyában és Szlavóniában is kevés az olyan család, amely nem érintett ez ügyben.

 

Az előadásokat az eszéki Geoprem cég munkatársa tartotta, aki az érdekelteket részletesen  tájékoztatta a legalizációs folyamat menetéről, arról, hogy milyen okmányokra van szükség, és hol lehet beszerezni azokat. Elmondta azt is, hogy egy építmény legalitásának a legkézenfekvőbb bizonyítéka az, ha 1968. február 15-e előtt építették. Ilyenek többnyire falun vannak, és ezeknél létezik valamilyen alapvető okmány, amely a törvényes építkezésre utal. További bizonyítékok lehetnek a 1990-es évekig kiadott különböző típusú építési engedélyek, jóváhagyások, az utóbbi időben pedig a használatbavételi engedélyek, amelyekkel úgyszintén hitelesíthető az építkezés szabályossága.

– De itt is különbséget kell tennünk az ún. legális és nem legális között. A törvényes rendelkezések szerint szabálytalanul emelt építménynek minősül az, amely valamilyen alapon szabályosan létesült, de utóbb hozzáépítettek. Ilyen esetben el kell indítani a folyamatot, de a legalizációs illetéket csak a hozzáépített részre kell megfizetni – mondta Mario Štimac, a Geoprem munkatársa.

A cég munkatársa konkrét kérdéseket is megválaszolt, így a résztvevők nagy részének sokkal könnyebb lesz majd az épületek „lepapírozása”

A bellyei Varga Gábor portáján is vannak olyan melléképületek, amelyeket legalizálni kell.

– Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a HMDK megszervezte a tájékoztatót, mert sok hasznos információt szereztem, és így könnyebben megy majd az ügyintézés. Eddig csak építettünk, építettünk, pedig mindenki tudta, hogy ez törvénytelen, amiért most sajnos fizetnünk kell – mondta Varga Gábor.

A szerencsésebbeknek egy-két melléképületet kell csak legalizálniuk, amiért egyenként kb. 500 kunát kell fizetni. De ha fedett teraszt, lépcsőházat vagy egy újabb helyiséget építettünk a házunkhoz, akkor akár 10 ezer kúna fölött is lehet az az összeg, amit kénytelenek leszünk kifizetni. Ráadásul az idő is sürget, hisz a legalizációs kérelem legkésőbb 2013. június 30-ig nyújtható be.

 

{fcomments}

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here