Mit kell tennünk, ha külföldön szorulunk orvosi ellátásra?

151
09-egszsgbiztositas-kis-piroska

Ha a külföldi utazás, ott-tartózkodás alatt baleset ér vagy hirtelen komolyabban megbetegszünk, az illető országban orvoshoz kell fordulnunk. Saját érdekünkben feltétlenül szükséges, hogy valamilyen módon biztosítva legyünk az ilyen esetekre.

A problémára Kis Piroska nyugalmazott tanárnő hívta fel a figyelmünket, akit magyarországi tartozkódása során ért baleset két alkalommal is.

– Pár évvel ezelőtt a Keleti pályaudvaron történt velem a baleset. A vonat késett, a hangosbemondó pedig sürgette az utasokat, így mindenki sietett a megadott peron felé, természetesen én is, ám elestem, és eltörött a bal csuklóm és az orrcsontom. Bevittek a sürgősségire, de addig hozzám sem akartak nyúlni, amíg meg nem mutattam a bankkártyámat. Azután elláttak, amiért 45 ezer forintot kellett fizetnem. Most már magyar állampolgár vagyok. Gyakran vigyázok a Magyarországon élő fiam hároméves kislányára. Így volt ez a múlt héten is, de elestem az udvaron. Az üdülőtelepen laknak, és a téli időszakban nincsenek szomszédaink. Mentőt hívtam, felmutattam nekik a horvát taj-kártyámat, amire azt mondták, horvát papírokkal nem foglalkoznak. Vagyis az ellátás önköltségesnek minősül. Lebeszélt arról, hogy bemenjek a kórházba, mivel az sokba került volna nekem, és a bordával amúgy sem tudnak semmit se csinálni – mesélte Kis Piroska.

 

Horvát-magyar szociális biztonságról szóló egyezmény

Az eset kapcsán fölhívtuk a Horvát Egészségbiztosítót, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Horvátország és Magyarország között létezik egy egyezmény, amelynek az alapján egymás állampolgárai számára ottani tartózkodásuk idejére különböző egészségügyi ellátási jogosultságokat biztosítanak. Így ha huzamosabb időre Magyarországra szándékozunk utazni, nem árt, ha a területi illetékes horvát egészségbiztosítónál (HZZO) kiváltjuk a HR/HU 111-es nyomtatványt, amellyel aztán igénybe vehetjük Magyarországon a sürgősségi ellátást.

A nyomtatványért fizetni kell. Az egynapos 17 kúnába kerül, a 8 napos 75-be, a 45 napos 195-be, az éves pedig 3150 kúnába. Az információt adó hölgy azt is elmondta, még akkor sem késő kiváltani, ha már megtörtént a baleset, és kórházba kerültünk. Hazatelefonálhatunk, és megkérünk valakit, hogy váltsa ki és hozza utánunk a nyomtatványt. Így nem a saját, hanem a horvát egészségbiztosító terhére részesülhetünk egészségügyi ellátásban.

 

Az uniós kártya

Miután Horvátország is az EU tagjává válik, nekünk is jogunkban áll majd uniós egészségbiztosítási kártyát igényelni, mielőtt valamelyik uniós országba utazunk. Előnye, hogy ha az uniós tagállamokban, ezenkívül Svájcban, Izlandon, Norvégiában és Lichtensteinben egészségügyi ellátásra szorulunk, az ottani orvos ugyanolyan feltételek mellett lát el minket, mint az adott ország helyi pácienseit. Ugyanez érvényes a gyógyszerkiváltásnál is. Hátránya, hogy csak az állami egészségügyi intézményekben érvényes, illetve azokban, amelyeknek szerződésük van az ottani egészségbiztosítókkal.

Biztonságos utazásunk érdekében tehát júniustól nem árt uniós egészségügyi kártyát vinni magunkkal. Addig – július 1-jéig – pedig élhetünk a szociális biztonságról szóló egyezmény nyújtotta lehetőséggel. Magyarország mellett még vagy egy tucat országgal kötött ilyen egyezményt Horvátország. Így kevesebb kellemetlen meglepetés érhet bennünket.

Ha ottani kezelésre szorulunk, ne felejtsünk el számlát kérni minden tételről, amit kifizettünk, a hazai egészségbiztosítók, magánbiztosítók ugyanis csak ekkor térítik meg kiadásainkat.

 

{fcomments}