Mit ér itthon a diplománk?

0
45

Mindenkinek, aki külföldön tanult, a legnagyobb problémát az okozza, hogy itthon honosítania kell a végzettségét igazoló okiratot. Nem magával az eljárással van baj, hanem annak bonyolultságával és azzal, hogy nem kis pénzbe kerül. Jól emlékszem, hogy milyen örömmel vettem át kétnyelvű, a magyaron kívül angol nyelven kiállított diplomámat. A sulit, ahova jártam, akkreditálták, ami annyit jelentett, hogy garantált volt az intézmény színvonala, az oktatás minősége, és megfelelt a megkövetelt szempontoknak. Viszont itthon ebből semmit sem ismertek el. Az eszéki közgazdasági egyetemen, ahol a honosítási eljárást el kellett volna indítani, lekezelő és elutasító magatartásba ütköztem. Azt mondták, felőlük akár Zimbabwében is járhattam volna iskolába, náluk ez egyre megy. Jó pár évre el is vették a kedvemet az egésztől.

A minap viszont a kezembe került egy egyezmény, amely a Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között jött létre a Magyar Köztársaságban és a Horvát Köztársaságban kiállított, iskolai végzettségeket, felsőfokú tanulmányokat tanúsító bizonyítványok és oklevelek/fokozatok kölcsönös elismeréséről. Az egyezményt 1994. március 16-án írták alá a két ország képviselői.

A Magyar Köztársaság kormánya és a Horvát Köztársaság kormánya a két ország baráti viszonyára való tekintettel, a két ország oktatási és tudományos együttműködésének kibővítése érdekében, a kultúra és művelődés területére kiterjedő együttműködés erősítésének szándékával, az 1997. április 11-i Lisszaboni Ekvivalencia Egyezmény szellemében, továbbá tekintettel az Európa Tanács és az UNESCO tagállamainak a hallgatók és egyetemi oktatók nemzetközi cseréjének harmonizációjában elért sikerére, megállapodtak abban, hogy minden iskolai végzettség, legyen az általános vagy középiskola, főiskola vagy egyetem, egyenértékűnek számít a két országban. Cikkelyenként boncolgatja, az általános iskolától kezdődően az egyetemig, hogy  „a Horvát Köztársaság a Magyar Köztársaságban a tanterv szerinti legalább négyéves nappali képzésben kiadott egyetemi végzettséget tanúsító oklevelet egyetemi szintű oklevélnek ismeri el” és így tovább, a magiszteri, a posztgraduális vagy a doktori képzésig. Mindez nagyon szép és jó, míg aztán a végén, a 8. cikkelyben a következő mondattal ütik agyon az egészet: „a bizonyítványok, oklevelek és fokozatok által tanúsított szakképesítés elismerése a Szerződő Felek hatályos jogszabályainak megfelelően történik.”

Valószínűleg ebbe kapaszkodik mindkét ország, mert bizony a legtöbb esetben ugyanúgy kell a diplomákat honosítani, mintha valóban Zimbabwében vagy valamelyik másik kontinensen tanult volna az illető, amelyekkel biztosan nem írt alá egyezményt sem Horvátország, sem Magyarország a nosztrifikálás megkönnyítéséről.

Egyezmény ide vagy oda, továbbra is bekérhetik a diplomát, az oktatási metodológiát, tantárgyanként a tanterveket, az indexet/bizonyítványt, a diplomamunkát, mindezek hivatalos horvát nyelvű fordítását a személyes dokumentumokkal és a különböző illetékekkel együtt. Továbbra is kérik a különbözeti vizsgákat, és ha Horvátországban nincs olyan egyetem, amit külföldön fejezett be az illető, az itteni elnevezést írják be, vagy egyszerűen le sem fordítják. Továbbra is átláthatatlan és bonyolult a rendszer. A szóban forgó egyezmény gyakorlatilag fabatkát sem ér.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here