Méltóképpen emlékeztünk 1956-ra Eszéken

0
189

Múlt heti lapzártánk után került sor az eszéki magyar főkonzulátusnak és az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesületnek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából rendezett közös megemlékezésére. Először a Hermann Paulina-villánál koszorúztak, majd a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban (HMOMK) tartottak ünnepi műsort.

Az eszéki Hermann Paulina-villa a forradalom menekültjeinek szolgált ideiglenes szállásul. Ma ezt egy emléktábla jelzi, melyet Budapest és Eszék önkormányzata állíttatott 1998-ban. Ennél a táblánál helyezték el koszorúikat Žana Gamoš, Eszék alpolgármestere, Dragan Vulin, a megyei közgyűlés elnöke, De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul, Bece Ladislav Eszék-Baranya megyei rendőrfőkapitány, Balázs Piri Zoltán, az Országos Magyar Koordináció elnöke, Sipos János, az eszéki Magyar Kisebbségi Tanács elnöke, továbbá a megyei Magyar Kisebbségi Tanács, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a magyarországi Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma, az eszéki J. J. Strossmayer Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke, a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ, valamint az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület képviselői.

A koszorúzás után az eszéki magyar iskolaközpontban került sor az ünnepi műsorra

A rendezvényen Dragan Vulin és Žana Gamoš mondtak köszöntőt. Mindketten a két nemzet szoros barátságát hangsúlyozták, és kiemelték, hogy amíg a horvátok az 1956-os forradalom leverése után a magyaroknak nyújtottak menedéket, addig Magyarország a honvédő háború 1991-es kitörését követően több ezer horvátországi menekültnek segített; köszönetet mondtak azért is, hogy Magyarország az elsők között támogatta Horvátország EU-csatlakozási törekvéseit. Ünnepi beszédében a forradalom és szabadságharc jelentőségét, eredményeit boncolgatta De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul.
– Ma elsősorban azok emléke előtt tisztelgünk, akik azért áldozták fel karrierjüket, szabadságukat, sőt életüket is, hogy megteremtsenek egy szabad, független, demokratikus országot – hangsúlyozta beszédében a főkonzul.

A beszédek után, az alkalmi összeállításban közreműködtek a HMOMK diákjai, az eszéki Népkör Magyar Kultúregyesület kórusa, valamint az eszéki J. J. Strossmayer Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének hallgatói, akik részleteket olvastak fel a forradalom idején mindössze tizenkét éves Csics Gyula naplójából.

Debreczeni Lászlótól, a forradalom pécsi eseményeinek egyik vezéralakjától érdekfeszítő előadást hallhatott a közönség 56-os élményeiről. Három és fél évig volt börtönben, mert 1956-ban szenvedélyesen kívánta több száz társával együtt a szabadságot Pécsett. Meghurcolták, karrierépítésről nem is álmodhatott a rendszerváltásig.

„A történelem tett engem forradalmárrá”

Debreczeni László ötödéves orvostanhallgató volt a pécsi egyetemen, amikor őt is fölkapta a forradalom szele. Október 22-én ő vezette a forró hangulatú egyetemi Diákparlamentet, melyhez csatlakoztak a város polgárai is.

– Fűtött bennünket a neveltetésünkből és a húszéves fiatalok forró lelkületéből adódó hazaszeretet, nem sodródtunk mi az események forgatagában, hanem a jó oldalon álltunk, „megtettük, amit megkövetelt a haza” – emlékezett vissza a tömeggyűlésre, amely a pécsi forradalom nyitánya volt.

A baranyai székvárosban a forradalom vértelenül zajlott le. Egyrészt azért, mert az ebben központi szerepet játszó egyetemisták humanista gondolkodású fiatalok voltak, másrészt pedig itt nem volt a hatalom kezében fegyveres erő.

Pécsett is győzött a forradalom, az egyetemisták vezetésével polgári és katonai szervek alakultak, készültek a honvédelmi harcra egy esetleges szovjet támadás ellenében.

November 4-én bekövetkezett, amitől tartottak, az egész országra rázúdult a hatalmas szovjet hadsereg.

– Pécsre is több mint száz harckocsiból álló ezred tört be, körülvette a kollégiumokat, lefegyvereztek bennünket, esélytelen volt minden fegyveres ellenállás, de ez nem a vereség napja volt a városban, hanem valaminek a kezdete is. Ekkor hangzott el a jelszó: „Föl, a Mecsekbe” – folytatta a történetet.

Debreczeni László

Több száz fiatal ment fel a Mecsekbe november elején, és három hétig partizántaktika szerint, katonai vezetéssel kitartottak abban a reményben, hogy a világ nem nézi tétlenül Magyarország letámadását. Csalódniuk kellett, hamarosan kiderült, hogy a nagyhatalmak mással vannak elfoglalva (szuezi válság stb.). A mecseki csapat feloszlott, a résztvevők közül sokan elmenekültek.

– Én nem voltam a Mecsekben, nem voltam harcos típus. Én inkább a szó fegyverével, szervezőként vettem részt az eseményekben. 1957 tavaszán letartóztattak, tizenegy egyetemistával együtt kerültem hadbíróság elé. Három és fél év börtönt kaptam, és kizártak az ország összes egyeteméről. Egy karnyújtásnyira voltam az orvosi pályától, én nem forradalmárnak készültem, de a történelem azzá tett – mesélte Debreczeni László az ünnepély résztvevőinek.

A börtönből való szabadulás után még hat évbe telt, mire visszakerült az egyetemre és befejezhette tanulmányait, majd bányaorvosként dolgozhatott.

Az ’56-os emlékeiről rendszeresen tart előadásokat középiskolásoknak, egyetemistáknak. A forradalom üzenetét hirdeti a mai nemzedéknek, azt, hogy minden kornak és korosztálynak tennie kell a hazáért.