Megújítaná saját arculatát az Írószövetség

0
176

A november 27-én elnökké választott 35 éves költő új arculatot és hangsúlyosabb társadalmi jelenlétet ígér.

Szentmártoni szerint az Írószövetség tisztújító ülése “irodalomtörténeti pillanattal” ért fel, hiszen ilyen sok fiatal alkotó még soha nem került az 56 fős választmányba, sem az elnökségbe.
A Magyar Írószövetség közgyűlésén felszólalt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Tarlós István főpolgármester és kultúráért felelős helyettese, Csomós Miklós, valamint az Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor is.

A új elnök bízik abban, hogy a minisztérium és a főpolgármesteri hivatal részéről elhangzott támogató ígéreteket sikerül a gyakorlatban is valóra váltani. Első lépéseként az Írószövetség székházáról kíván tárgyalni az azt tulajdonló VI. kerület polgármesterével, majd a fővárossal, és velük közösen kidolgozni az épület és a szövetség biztonságos működtetésének hosszú távú konstrukcióját.

Arra kérdésre, hogy az írószervezetek részéről várható-e közeledés egymás felé, Szentmártoni János elmondta: az Írószövetségnek egymagában is képviselnie kell az egész magyar írótársadalmat, amikor irodalmi érdekekért küzd, de természetesen konszenzusra kívánnak jutni minden írószervezettel.

Szentmártoni János szerint az Írószövetség legnagyobb feladata, hogy megújítsa arculatát és kommunikációját, hangsúlyosabban legyen jelen a médiában, a nagyobb fesztiválokon, és a közönségszervezés terén is progresszívebb legyen.



HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here