Megbüntették a csíkszeredai polgármestert, mert nem távolított el egy székely zászlót

0
32

Tetemes, 75 ezer lejes (5,25 millió forint) bírságot rótt ki a Hargita megyei törvényszék szerdán Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármesterre amiatt, hogy egy jogerős bírósági ítélet ellenére nem távolította el a székely zászlót a Csíki Játékszín előtti zászlórúdról.

Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A polgármestert ugyanaz a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) perelte be a zászló eltávolításának az elmulasztásáért, amelyik a 2016-ban a zászló eltávolításáért is pert indított. Az első fokon eljáró törvényszék szerdai ítéletében közölte: Ráduly Róbert Kálmánnak az országos minimálbér húsz százalékával egyenértékű késedelmi bírságot kell fizetnie minden nap késlekedésért, és ez a bírság a jogerős ítélet kihirdetésétől számítva ma már 75 130 lejt tesz ki.
Ráduly Róbert Kálmán az MTI-nek elmondta: egyelőre nem kapott tájékoztatást az ítéletről. „A szekus világ továbbra is működik” – vélekedett az elöljáró az egykori román kommunista politikai rendőrségre, a Securitatéra utalva. Hozzátette: „A szekusok találták ki, hogy miként lehet a székely zászlókat bírósági úton eltávolíttatni, ők írták meg erre a forgatókönyvet, ők írták elő a bíróknak az ítéletet, és most ezt zongorázzák”.

Romániában a Victor Ponta baloldali kormánya által kinevezett prefektusok indítottak bírósági eljárásokat 2013-ban a székely zászlót hivatalaikra kitűző székelyföldi polgármesterek ellen. Az eljárásokat később a köztereken elhelyezett zászlókra is kiterjesztették. 2014-től az ADEC „szakosodott” a székelyföldi magyar ügyekre, több mint száz pert indított a székelyföldi magyar elöljárók ellen a zászlók kitűzése és magyar feliratok miatt.