Megállapodást kötött az INA a rijekai finomító felújításának első fázisáról

489

A rijekai finomító felújításának első fázisáról, a késleltetett kokszoló előkészítéséről, mérnöki és tervezői tevékenységéről (FEED) írt alá múlt csütörtökön megállapodást az INA és a spanyol Tecnicas Reunidas vállalat Rijekában – közölte az INA az MTI-vel.

A közleményben idézik Áldott Zoltánt, az INA igazgatóságának elnökét, aki hangsúlyozta: a szerződés aláírása fontos lépés volt a fő projekt, a rijekai nehézfém-feldolgozó üzem teljes megépítéséhez.

A 3 milliárd kúnás beruházás nemcsak az INA történelmének legnagyobb befektetése, hanem a valaha volt legnagyobb befektetés is Horvátországban – tette hozzá.

„Célunk, hogy jelentősen javítsunk a rijekai finomító piaci helyzetén és versenyképességén regionális és európai szinten, így az első fázisban 200 millió kúnát fektetünk be” – közölte Áldott Zoltán. Hozzátette: a teljes projekt megvalósításához számítanak a részvényesek támogatására is, hogy biztosítani tudják a horvát olajipari vállalat további fejlődését.

Az aláíráson részt vett Slaven Dobrović horvát környezetvédelmi és energetikai miniszter is.

A tárcavezető a közlemény szerint elmondta: ahhoz, hogy a rijekai finomító sikeresen tudjon működni a legmagasabb technológiai és ökológiai előírásokkal összhangban, további befektetésekre van szükség. Ezért ez a beruházás elkerülhetetlen volt a rijekai finomító versenyképességének növelése érdekében. A projekt megmutatja, hogy a tervezett nehéztermék-feldolgozó üzem és a kísérő üzemek hogyan illeszkednek be a már meglévő finomítói rendszerbe. A késleltetett kokszoló mellett épül egy új kikötő, egy zárt kokszraktár, valamint trafóállomás és távvezeték is, emellett a meglévő létesítményeket fel kell újítani. Az INA eddig 40 millió kúnát fektetett a projektbe, és megszerezte az építési engedélyt az új üzemhez – áll a közleményben. (mti)