Marad a régi vezetőség a pedagógusszervezetnél

0
109

A múlt héten tartotta tisztújító közgyűlését a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF). A közgyűlés tagjai újabb négy évre Csapó Nándort választották elnöknek, és a többi tisztségviselő is ismét bizalmat kapott. Az elnök megköszönte pedagógustársai bizalmát, és arra kérte kollégáit, hogy a jövőben is legyenek partnerek a szervezet tevékenységében.

Számos tevékenység szerepelt a pedagógusfórum múlt évi programjában: pedagógusképzések, diákversenyek, táborok, szakmai tanácskozások, melyek az elmúlt évek során már hagyományossá váltak. Minden évben új programokkal, a magyar iskolaválasztás ösztönzését szolgáló elemekkel is bővül a tevékenységük. Ezeket foglalta össze a pedagógusfórum eszéki székhelyén egybegyűlt szakmai szervezet tagjainak Csapó Nándor, a fórum elnöke.

A szakmai szervezet vezetője az elmúlt időszakot értékelve elmondta, programjaikat, tevékenységüket anyaországi finanszírozásnak köszönhetően, a Bethlen Gábor Alapkezelő, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának a segítségével, támogatásából tudták/tudják megvalósítani.

Az anyaországi pályázati források felhasználásával segítik minden évben különböző eszközökkel a magyar oktatási intézményeket is, valamint a pedagógusfórumnak köszönhetően ezekben az iskolákban ingyenesen jutnak hozzá a pedagógusok és a diákok az oktatásban használt magyarországi tankönyvekhez. Itt elsősorban a magyar nyelv és irodalom tantárgyról van szó.

Szólt arról is, hogy továbbra is sikeres a több éve tartó beiskolázási programjuk. Ismertette a kopácsi tangazdaság és ifjúsági központ építésének a folyamatát, valamint a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program Horvátországban megvalósult és tervezett programjait.

Pálinkás Krisztián, a Szülőföldön Magyarul Pályázati Iroda vezetője elmondta, hogy már lehet pályázni az idei támogatásokra, a pályázatokat március 7-ig várják; hozzátette azt is, hogy most is, mint ahogy a korábbi években, mindent megtettek/tesznek azért, hogy minden érintett informálva legyen a lehetőségről.

A beszámolók után sor került a tisztújításra, ahol a közgyűlés tagjai minden eddigi vezetőt, az elnököt (Csapó Nándor), az alelnököt (Kovacsevity Anna) újból megerősítettek tisztségében, ez a vezetőség többi tagjára is vonatkozik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here