Május végén, június elején nyithat a „Copacabana”

0
66
BELFLD-KOPICA

Eszék legnépszerűbb strandfürdője ebben az évben is különösebb változtatások nélkül várja majd a hűsölni vágyókat. Mint ahogy a Glas Slavonije napilapnak Zvonko Ibriks, a sportobjektum vezetője elmondta, idén is belépőt szednek majd, de a 12 éven aluliak továbbra is ingyen vehetik igénybe a medencéket. A 12-18 évesek két kúnát, a 18 év felettiek pedig 5 kúnát fizetnek majd. Ibriks szerint a tavaly bevezetett fizetési modell bevált, és egyfajta rendet teremtett a fürdő területén. A folyamatban levő előkészületek közé tartozik a medencék festése, illetve az olimpiai csempézése. Nemrég 150 facsemetét is elültettek a területen, és ami talán a legnagyobb újdonság, hogy néhány szórakozásra és sportolásra alkalmas lehetőséggel is bővítik a kínálatot, valamint különböző vetélkedőkkel vonzanak még több fürdőzőt a „Copacabanára”. A nyitás dátumát egyelőre még nem határozták meg az illetékesek, azt ezúttal is az időjárási viszonyok és a vízállás határozza majd meg, május végén vagy június elején kerülhet rá sor.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here