Magyar nyelvtanfolyam az eszéki iskolaközpontban

0
100

Hosszú évek után április második hetében újra indult magyar nyelvtanfolyam a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban. Az 50 órás képzést két csoportban 20 fő kezdte meg.

A Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központban korábban több alkalommal is lehetőség volt magyar nyelvtanulásra, melyre mindig volt érdeklődő a többségi nemzet soraiból. Több mint 10 év után végül április második hetétől ismét beülhettek a központ iskolapadjaiba azok, akik meg szeretnének tanulni magyarul.

– Az utóbbi időben számos olyan ember kereste meg intézményünket, aki munkája miatt vagy családi okokból meg szeretne tanulni magyarul, ezért úgy döntöttünk, hogy van értelme ismét beindítani a magyar nyelvtanfolyamokat. Úgy gondolom, magától értetődő, hogy a magyar nyelvtanításra a mi központunk a legalkalmasabb hely, hiszen képzett oktatóink vannak, és minden szükséges infrastruktúra is a rendelkezésünkre áll. Terveink szerint ezentúl rendszeresen indítunk majd ehhez hasonló tanfolyamokat – mondta Andócsi János, a központ igazgatója, aki hozzáfűzte, hogy intézményük nyitott minden, a közösség javát szolgáló kezdeményezésre.

Az eszéki intézményben két csoportban kezdődött meg a magyar nyelv oktatása. Akik már valamennyire tudnak magyarul, azok a haladó csoportba kerültek, míg a többiek alkotják a kezdő csoportot. Előbbibe 3, míg az utóbbiba 17 fő iratkozott be.