LSV: Sürgősen vissza kell állítani a környezetnyelv oktatását

422
lathatar_vajdasagi_szocaldemokrata_liga-copy

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga közleményben szólította fel az oktatási minisztériumot, hogy az általános iskolákban rendes tantárgyként sürgősen állítsák vissza a környezetnyelv oktatását, mint ahogyan arra is, hogy az oktatás bejelentett racionalizációja során a 15 főnél kisebb létszámú osztályok megszüntetésénél ne kerüljön sor azoknak a tagozatoknak a megszüntetésére, amelyekben a kisebbségek nyelvén folyik az oktatás.

A LSV úgy véli, a környezetnyelv oktatása a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben rendkívül jó eredményeket hozott, s jelentősen hozzájárult az egymás közötti megértéshez és a nemzeti közösségek békés egymás mellett éléséhez.

Üdvözlik, hogy a 23. tárgyalási fejezethez készült akcióterv előirányozza azt, hogy a többségi nemzethez tartozó diákok ismerkedjenek meg a kisebbségek kultúrájával, nyelvével, szokásaival, s hogy ennek a tervnek a megvalósítására munkacsoportot hoznak létre. Ez az álláspont véleményük szerint megteremti a lehetőségét annak, hogy a Vajdaság iskoláiba bevezessék a környezetnyelv oktatását.

Megítélésük szerint az ügyet nem kell halogatni, és a választások utáni időszakra, vagy a 23. és 24. csatlakozási fejezetek megnyitásának idejére hagyni. A LSV közleményében azt szorgalmazza, hogy az oktatásügyi illetékesek ne vesztegessék az időt, és haladéktalanul kezdjenek hozzá az idevágó jogszabályok egyeztetéséhez. (Vajdaság Ma)

 

{fcomments}