Lezajlott a Szent László királyunk nevét viselő települések 23. találkozója

0
253

Idén is találkoztak a Kárpát-medence Szentlászló nevű településeinek képviselői, ez volt a sorrendben 23. „randevú”. A magyarországi Mátraszentlászlón lezajlott eseményen ott volt a horvátországi Szentlászló küldöttsége is.

A Szentlászló nevű települések először 1992 januárjában fogtak össze, amikor Vácszentlászló polgármesterének a kezdeményezésére segélyakciót szerveztek a háború sújtotta szlavóniai Szentlászló Magyarországra menekült lakóinak a javára. Négy év múlva Vácszentlászlón megtartották a Kárpát-medencei Szentlászló települések első találkozóját, amelyhez a többi, nagy királyunk nevét viselő település is csatlakozott, és azóta felváltva tartják a találkozókat. Egy-egy ilyen „randevú” alkalmával az adott településen mindig avatnak egy Szent László királyt ábrázoló mellszobrot. Ennek köszönhetően mára már mind a 19 érintett településen van egy szent királyunkat ábrázoló emlékmű.

– A Szent László királyunk nevét viselő falvak közt mindig is erős volt a kötelék. A legnehezebb időszakokban is kiálltak mellettünk, amiért mindig hálásak leszünk. Külön megtiszteltetés számunkra, hogy két év múlva ismét a mi falunk lehet majd a házigazdája a Szentlászlók találkozójának – mondta Kelemen Dezső, az Ernestinovói járás magyar elöljáró-helyettese, aki azt is hozzátette, hogy idén a szlavóniai falut egy hatfős delegáció képviselte a Mátrában, az utat az Ernestinovói járás Magyar Kisebbségi Önkormányzata támogatta.