Lehet még csatlakozni az íjászokhoz

0
108
ijaszat-1

A bellyei Savoyai Jenő Hagyományőrző Egyesület októberben hirdette meg az íjásztanfolyamot. Szombaton, november 10-én tartották meg a harmadik foglalkozást, amelyen szinte minden generáció képviseltette magát.

A bellyei Savoyai Jenő Hagyományőrző Egyesület és a HMDK bellyei alapszervezetének az egyik leglátogatottabb rendezvénye „A vár napja” elnevezésű. Ezen mindig nagy sikere volt az íjászbemutatóknak, ezért is döntöttek úgy, hogy íjásztanfolyamot indítanak – elsősorban

a nagyobb gyerekek és a középiskolások számára szerettek volna egy szabadidős tevékenységet biztosítani. A tanfolyam első és második foglalkozása viszont inkább az egyetemistáknak és egyesületük néhány tagjának keltette fel az érdeklődését.

– A környező iskolákban is közzétettük felhívásunkat, valamint tagtoborzás céljából szeretnénk íjászbemutatókat tartani az iskolákban, ahol ki is próbálhatják majd a gyerekek az íjakat. A tanfolyamot a siklósi Apró Paták Lovassport Egyesület tagjai vezetik, akik versenyeket is rendeznek. Nem titkolt célunk egy olyan csapat létrehozása, amely versenyeken is részt tud majd venni – mondja Varga Gábor, a HMDK bellyei alapszervezetének elnöke, hozzátéve, hogy most a kellékek beszerzését, vagyis íjak, nyílvesszők vásárlását tervezik. Jelenleg ugyanis a Apró Paták Lovassport Egyesület felszerelését használják.

Az egyesület íjászszakosztályához a továbbiakban is lehet csatlakozni, bővebb felvilágosítást ezzel kapcsolatban Varga Gábortól kaphatnak az érdeklődők a 099-2173833-as mobilszámon.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here