Kulturális barangolás Pécsett

0
81

A HMDK sepsei alapszervezetének tagjai a hétvégén Pécsre látogattak, ahol megnézték a Néprajzi Múzeumot, majd a Nemzeti Színházban a Boeing, Boeing című vígjátékot.

Sepsei egyesületünk október végén tartotta nagysikerű őszi kultúrestjét. Akkor házigazdaként és fellépőkként ők fáradoztak azért, hogy vendégeik jól érezzék magukat. A múlt hét végén pedig saját maguknak kedveztek egy pécsi tanulmányi kirándulással, melyet a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával valósítottak meg.

A huszonhárom fős csoport első állomása a Néprajzi Múzeum volt, majd a kamaraszínházba vezetett az útjuk, ahol Marc Camoletti Boeing, Boeing (Leszállás Párizsban) című komédiáját nézték meg, amelyet a világon a legtöbbet játszott francia színdarabként tartanak számon.

– Közösségünkben van igény az ilyen jellegű szórakozásra is, nagyon örülök, hogy most lehetőséget teremthettünk a színházlátogatásra. Egy nagyszerű darabot láthattunk, amelyre, biztos vagyok benne, hogy még sokáig emlékezni fogunk – nyilatkozta lapunknak Prosszer Horvatin Szanella, a sepsei HMDK-alapszervezet alelnöke.

A tervükben egy újabb kirándulás is szerepel, a hétvégén Szigetvár nevezetességeivel ismerkednek meg. Szanellától megtudtuk, a hónap minden hétvégéjére van valamilyen közös programjuk, igyekeznek tartalmas és változatos eseményeket biztosítani közösségük tagjai számára.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here