Kiállítással, kabaré-jelenetekkel és gyermek- táncokkal búcsúztatták az évet Csúzán

0
79

Lassan az év vége felé közeledünk, ami az adventi programokkal együtt az évzáró műsorok időszaka is. Múlt szombaton zárta az évet a csúzai Jókai Mór Kultúregyesület is: kiállították a Szivárvány rajzszakkör által készített munkákat, a Hajnalcsillag gyermektánccsoport és a Pódium Amatőr Színjátszó Társulat pedig kétórás előadással kedveskedett a művelődési ház nagytermét megtöltő közönségnek.

Csúzán az Ács Gedeon által alapított Polgári Olvasóegylet utódjának tekinthető Jókai Mór Kultúregyesület az elődök érdemeihez és tetteihez méltóan munkálkodik, hogy amilyen gazdag volt a múltjuk, ugyanolyan eredményes és tevékenységekben gazdag legyen a jövőjük is.

Eredményesen ápolja a hagyományokat, legjelentősebb rendezvénye a szüreti fesztivál, melyet a Csárdás népi tánccsoporttal közösen szervez meg minden évben. A nyáron vidám estet és gyermektánc-találkozót rendezett, a két programra azokat a csoportokat, színjátszó köröket hívta meg, amelyeknél vendégszerepeltek az év folyamán.

 

Az egyesületnek három szakosztálya működik: a Hajnalcsillag gyermektánccsoport, a Szivárvány rajszakkör, valamint a Pódium Amatőr Színjátszó Társulat. Ez a három szekció mutatta be lelkes munkája eredményét szombaton a csúzai kultúrotthonban. A terem bejáratánál a Szivárvány rajszakkör ügyes kezű, kreatív tagjainak munkáit állították ki. A 10-12 tagú csoportot Kováts Zsuzsanna, a kultúregyesület elnök asszonya vezeti.

Sikeres és aktív évet tudhat maga mögött a Hajnalcsillag, idén eddig nyolc fellépése volt, és a csúzai évzáró, ahol külön koreográfiával lépett színpadra a gyermektánccsoport idősebb és fiatalabb korosztálya, nem az idei utolsó szereplésük helyszíne volt. Fellépnek az újbezdáni őszi esten, amelyre a Pódium színjátszói is meghívást kaptak.

A színjátszók is gazdag és színvonalas produkcióval lepték meg a nagyérdeműt. Összesen nyolc kabaréjelenetet adtak elő, próbára téve a közönség soraiban ülők rekeszizmait.

Kóla Arnold produkcióján keresztül egy modern műfajba, a robottáncba kapott bepillantást a közönség. Kováts
Zsuzsanna köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki támogatta az egyesület munkáját, különösen a csoporttagoknak, akik szabadidejüket áldozták a próbákra.

A csúzai évzárót parlamenti képviselőnk, Jankovics Róbert is megtisztelte jelenlétével.

Az egyesület vezetőjétől megtudtuk, az évzáróval még nem ért véget az esztendő a Jókai Mór KE számára, hiszen hátravan még az újbezdáni szereplés, egy pécsi színházlátogatás és egy bábszínházi előadás is – az eszéki magyar főkonzulátus hozza el Csúzára a pécsi Bóbita bábjátékát, mellyel a legkisebbeknek kedveskednek az ünnepek alkalmából.

A rendezvény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here