Kevés halétel kerül a tányérunkra

0
37

Horvátországban az egy főre jutó halfogyasztás az Eurostat adatai szerint kicsivel több, mint 18 kiló évente, ezzel az európai átlagtól igencsak le vagyunk maradva.

Halfogyasztásban a portugálok állnak az élen, ők fejenként évente több mint 55 kg halat esznek, a lista alján Magyarország áll, ahol mindössze 5 kg halat fogyasztanak el az emberek. A horvát adatokat árnyalja, hogy az egy főre jutó édesvízi halfogyasztás átlagosan mindössze 4 kilogramm évente. Így ami az édesvízi halak tenyésztését illeti, Horvátország többnyire ki tudja elégíteni szükségleteit, valamint még exportálni is tud, ám az éves termelés sokkal kisebb, mint az 1991-es háború előtti években volt.

A tenyésztett édesvízi halak közül a legjobban a ponty fogy, melyből évente közel 4000 tonnát vásárolunk meg, majd a pisztrángfélék következnek 500 tonnával. Ezenkívül számos egyéb halfajt is tenyésztenek az országban, valamint piaci szempontból jelentős tényezők a vadon élő halak is. A halfogyasztás mennyisége nagymértékben függ a hal árától is. Vidékünkön a ponty kilója 30 kúna körül mozog, ami az elmúlt évekhez képest drágulást jelent. A tengeri halak közül a hekk (oslić) és a szardínia fogy leginkább, de a tonhalat és a lazacot is előszeretettel fogyasztjuk.