Kétéves a zumba szakosztály

0
64
08-zumba-DSC03331

A hercegszőlősi Forrás Nőegylet az idős, betegeskedő emberek segítése mellett számos más tevékenységet is folytat, különböző szakcsoportjaik működnek. A zumba szakosztályuk szombaton, január 5-én ünnepelte második születésnapját.

A hercegszőlősi Forrás (Izvor) Nőegylet 2011-ben ünnepelte fennállásnak 10. évfordulóját. Tagjai az elmúlt évek során önkéntes alapon segítették településük idős embereit, majd miután sikerült pályázat útján pénzhez jutniuk, egy személyt alkalmazni is tudtak, egy újabb pályázatnak köszönhetően pedig három ével ezelőtt már hat személyt foglalkoztathattak, és a járás egész területére kiterjesztették tevékenységüket. Közel száz idős, betegeskedő, mozgáskorlátozott embernek segítenek napi teendőik (bevásárlás, kertművelés, takarítás, tisztálkodás) végzésében.

– Emellett számos más tevékenységet is folytatunk, kézműves csoportot vezetünk, használt ruhákat juttatunk el a rászorulókhoz, egészségügyi és jogi tanácsadást is rendszeresen szervezünk, zumba szakosztályunk pedig, amit Bajsić Sandra zumbaoktató vezet, immár kétéves – mondta lapunknak Bajsić Katarina, az egyesület elnök asszonya.

A szakosztály második születésnapjára a környék magyar nőszervezeteit, valamint a várdaróci és laskói zumbacsoportok tagjait is meghívták. A több mint kétórás közös zumbázás után is együtt maradtak. A Nőegylet tagjai finomságokat készítettek az alkalomra, és természetesen a szülinapi torta sem hiányzott.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here