Karácsony a nagymamám kislány korában

0
111
12-riport

Egyre homályosabb a karácsony üzenete, gyakran el sem ér a postaládánkig, ahogy a többi, rokonoktól kapott üdvözlőlap. Nagymamámmal, Tatai Zsófiával beszélgettem erről nemrég , aki elmesélte, hogy hogyan is ünnepelték régen a karácsonyt, amikor még nem csak látszólag volt a szeretet ünnepe.

Nagymamám nem a tehetősebb rétegből származik, hatan éltek egy háztartásban, szülei szerény szőlőültetvényük jövedelméből igyekeztek fenntartani a családot. A szerénység az ünnepekre is vonatkozott. Abban az időben egyébként sem volt szokás az a fajta fényűzés, ami ma elvakítja az ünnepet. A karácsonyfát akkoriban még nem vették, és nem is volt egész a fa, többnyire egy cédrus ágát díszítették fel. Fényes papírba csomagolt diót és házilag készített szaloncukrot – vanília, citrom, esetleg csokoládé ízesítésű kemény édességet – akasztottak a fára. A szaloncukros papírokat rendszerint megőrizték, és a következő évben is ezekbe burkolták az édességet. Nem az ízükről voltak híresek, a gyerekek mégis alig várták, hiszen akkoriban még nem válogathattak annyi édesség közül, mint ma. Régebben egyedül a Jézuska hozta a karácsonyfát, aki ezt a feladatot nem osztotta meg a Télapóval. Mikor a nagymamám már elég nagy volt ahhoz, hogy rájöjjön az igazságra, együtt díszítették a fát, a család többi tagjával, mint manapság. A templomban, majd később a református paplakon már akkor is karácsonyi műsorral készültek, színdaraboztak, szavaltak és énekeltek. Itt ajándékot is kaptak, ami süteményekből, gyümölcsből és pár szaloncukorból állt. Otthon karácsonykor szokás volt jó nagy lakomát csapni, így az ünnepek előtt megszaporodtak a disznótorok, illetve a baromfivágás. A főételek után diós és mákos kalács, kuglóf, Kossuth-kifli vagy lekváros kifli volt a desszert. Akkor még nemcsak a templomban harsogott énektől a terem, hanem otthon is elénekelték a Csendes éjt. Egyszerűbb, mégis meghittebb volt a szenteste, az emberek többre becsülték az együtt töltött pillanatokat.

 

Várakozás időszaka a rohanás idejévé vált

Rohanó világunkban sajnos nem nagyon jut idő a karácsony eszmei tartalmával foglalkozni, az emberek egyre többet adnak a látszatra, ezzel sokszor giccsé silányítva az ünnepet. Az advent, a várakozás időszaka a rohanás idejévé válik. A karácsony kapcsán egyre gyakrabban kerül szóba az elmagányosodás, a növekvő stressz, a depresszió.

Mai szemmel nézve ezeket a „problémákat”, joggal fordulhatnánk a régi idők karácsonyához is, hiszen akkoriban még nagyobb volt a nincstelenség, ami okot adhatott volna stresszre vagy depresszióra. Azonban ezek a fogalmak mégsem kapcsolódtak az ünnephez, sőt, nagyszüleink szóhasználatában elő sem fordultak.

Amikor a nagymamám még iskolába járt Csúzán, a diákok vallásos nevelésben részesültek. A heti egy hittanórán kívül naponta tartottak félórás, iskola előtti istentiszteletet, emellett vasárnaponként is rendszeresen eljártak a templomba, vasárnap délutánonként pedig a KIÉ-be (Keresztyén Ifjúsági Egyesület), ahol énekek és bibliai történetek tanulása mellett játékra is jutott idő. Ez jelentette számukra a szórakozást. A vallásoktatás jelentős része volt a tananyagnak, ami katonás renddel párosult. A gyerekeknek nem adtak módot arra, hogy „magukba forduljanak”. Másrészt – a nagymamám ezt gyakran hangsúlyozza – az ő korában még nem voltak akkora igények. Olyan mesterséges igények, amelyeket a televízió és a reklámok gerjesztenek az emberben – tehetnénk hozzá -, aminek hatására rohanunk, hogy ajándékokra költsük a fizetésünket, vagy hogy lámpafénybe borítsuk a házat, ezzel is tartva a „színvonalat”, miközben az emberek közti kapcsolatok egyre jobban háttérbe szorulnak, ami szerencsére nem látszik át a kivilágított házfalakon.

 

A mai drága játékszerek nem versenyezhetnek a rongyos Sára babával

A nagymamámnak nem volt olyan gazdag a Jézuskája, hogy otthon is ajándékot kapjon. Kedvenc játéka egy rongybaba volt, a Sára, „akinek” a ruháját minden karácsonykor kimosták, hogy ő is tiszta öltözetben ünnepelhessen. Saját életem a bizonyíték arra, hogy a mai drága játékszerek, számítógépek, okosnak nevezett telefonok nem versenyezhetnek a rongyos Sára babával, akin már gyerekkorában gyakorolhatta azt az odaadást és szeretetet, mellyel később a gyerekeit és unokáit is fölnevelte, és amit sohasem fogunk tudni meghálálni. Ezúton kívánok neki és mindenkinek meghitt, bensőséges karácsonyt és boldog új esztendőt!

 

{fcomments}

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here