Jubileumi ünnepség vendége volt az alfalusi tánccsoport

0
180

Két évvel ezelőtt alakított ki kapcsolatot a Várdaróc Magyar Kultúregyesület a drenovcii és Rajevo Selo-i bosnyák kisebbséget összetartó Ljiljan együttessel, amely most ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját, a rendezvényre a várdaróci kultúregyesületet is meghívták.

A bosnyák táncokat bemutató csoport, a Ljiljan a 2015-ös néptáncfesztiválon vendégszerepelt először Várdarócon. A kapcsolat azóta is tart, így a tízéves jubileumuk ünnepségére is meghívták a várdaróciakat, az egyesületet az Alfalusi Ifjúsági Néptánccsoport képviselte.

Micheli Zsolt, a várdaróci egyesület elnöke elmondta, elismerésre méltó szervezet a Ljiljan, amely annak ellenére is folytatja hagyományápoló tevékenységét, hogy a 2014-es árvíz nemcsak a lakóházakban okozott nagy károkat, hanem az együttes népviselete is teljesen tönkrement.

– A problémák ellenére is dolgoztak, tovább tevékenykedtek, kitartásuk példaértékű, mi pedig szoros és őszinte baráti kapcsolatot alakítottunk ki velük, amely a jövőben is folytatódni fog – mondta Micheli Zsolt, aki hozzátette azt is, hogy a rendezvényen fölvették a kapcsolatot egy boszniai csoporttal is, akiknek szintén számíthatnak a meghívására.