Járási nap Nagypiszanicán a magyar gasztronómia jegyében

0
28

A Nagypiszanicai Magyarok Közösségének tagjai rendszeresen részt vesznek a járásban szervezett eseményeken. Legutóbb a járás napi ünnepségen léptek fel az egyesület tagjai, ahol a környékbeli magyar egyesületekkel közösen a magyar gasztronómiát is bemutatták.

Egész hétvégés programmal ünnepelte meg napját a Nyugat-Szlavóniában található Nagypiszanicai járás. A múlt hét végén a 25. alkalommal sorra kerülő rendezvény szentmisével kezdődött Jézus szíve napján, majd pedig a járási képviselő-testület ünnepi ülésével, valamint a honvédő háborúban elesett helybéliek emlékművénél tartott megemlékezéssel folytatódott. Számos programmal készültek a szervezők, melyek során a Nagypiszanicai Magyarok Közössége is bemutatkozott. A járási nap utolsó programja egy gasztronómiai rendezvény volt, melyre a környék egyesületei, valamint Nagypiszanica testvértelepülései is meghívást kaptak.

– Egyesületünk pár évvel ezelőtt alakult újjá, és mára a járás egyik legaktívabb szervezetévé vált. Három szakcsoportunk működik, amelyek rendszeresen részt vesznek a környékbeli eseményeken. A járás napi ünnepség utolsó részében a magyar gasztronómiát igyekeztünk bemutatni. Az egyesület süteményekkel készült, de elhívtuk a daruvári, pakráci és lipiki magyarokat is, akik gulyást, palacsintát, lángost és babgulyást készítettek – mondta lapunknak Berkes Zlata, a Nagypiszanicai Magyarok Közösségének elnöke, aki hozzátette, külön öröm számára, hogy testvértelepülésük, a magyarországi Kiskorpád küldöttsége is ellátogatott a rendezvényre.

A járás napján, mely a zágrábi Kisebbségi Tanács támogatásával jött létre, részt vett Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke is.