Ismét működik Magyar Ház Szarajevóban

361
lathatar-magyar-haz-szarajevo-2

Nyolc év után ismét van Magyar Ház Szarajevóban – mondta Labossa Bence, a szórványban élő magyarság támogatását szolgáló Petőfi Sándor-program boszniai ösztöndíjasa pénteken az MTI-nek.
Közlése szerint a 70 négyzetméteres kulturális központ a bérleti díját fedező Bethlen Gábor Alap és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatása révén nyílhatott meg Bosznia-Hercegovina fővárosában, ott, ahol 2007-ig működött a létesítmény anyagi okok miatt bezárt elődje.
A Magyar Ház a térségben élő magyarok központjaként egyszerre lesz könyvtár, magyar filmek vetítésének helye, de otthont ad nyelvtanfolyamoknak, gyermekeknek szóló foglalkozásoknak, kulturális és gasztronómiai eseményeknek, előadásoknak is.
Labossa Bence elmondta: Magyarország segítségével így egyre több és színesebb programot tudnak szervezni a szarajevói magyarok, akik 1992-ben, a város három éven át tartó ostroma kezdetén hozták létre szervezetüket, a HUM Magyar Polgárok Egyesületét. A szervezetnek jelenleg mintegy ötven tagja van, de a tevékenységük révén mind több magyart sikerül bevonni programjaikba – tette hozzá.
Szólt arról is, hogy Bosznia-Hercegovinában működik egy másik ilyen központ is, amely a Banja Lukában és környékén élő mintegy száztagú magyar közösséget szolgálja; ennek helyét és fenntartását az ország Szerb Köztársaság nevű entitása biztosítja.

 

{fcomments}