Idén is sikeres volt a zágrábi magyar kisebbségi önkományzat napja

0
72
06-zagrab-2

December 1-jén, szombaton tartották meg Zágráb város magyar kisebbségi önkormányzatának a napját, amelynek központi része a magyar est volt.

– Az utóbbi hét esztendő mindegyikében egész évi programsorozatunk záró rendezvénye a magyar est.  Ami ezt az esztendőt illeti, főbb terveinket most is sikerült megvalósítani, persze vannak olyanok is, amelyeket időhiány miatt a következő évre napoltunk el, de mindent összevetve elégedettek lehetünk az idei évvel – mondta Balázs Piri Zoltán, Zágráb város magyar kisebbségi önkormányzatának az elnöke.

A több mint száz zágrábi résztvevő között ott volt Milan Bandić, Zágráb polgármestere is munkatársaival, a zágrábi magyar nagykövetséget pedig Bakó Tamás főtanácsadó, Dezső János kultúrattasé és Tuska Enikő konzul képviselte. Részt vett a rendezvényen Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke, Berkes Imre, Zágráb megye magyar kisebbségi képviselője és számos, a Zágrábban élő többi nemzeti kisebbség képviselője is.

06-zagrab-1

 

{fcomments}

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here