Idén is az iskolák kapják a Magyarok kenyere program keretében gyűjtött lisztet

0
271
Eszék

A HMDK Gazdaköre is részt vesz a Magyarok kenyere programban. Az ennek keretében gyűjtött lisztadomány jelentős részét idén is a horvátországi magyar iskolák kapják. A megmaradt lisztet rászoruló családoknak adományozzák – tudtuk meg Szabó Attilától, a gazdaszervezet elnökétől.

A 2011-ben indult Magyarok kenyere program az évek során egy nemzet összetartozását és a szolidaritást jelképező eseménysorozattá fejlődött. A program során a Kárpát-medence magyarlakta területeiről nemzeti összefogással búzát gyűjtenek nagylelkű adományokból, s a felajánlott gabona egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatják el a rászorulókhoz.

Vörösmart

A Magyarországról és a határon túli területekről felajánlott búzát idén augusztus 13-án, az Összeöntés Ünnepén egyesítették, a program legnagyobb eseményére pedig Pécsett került sor augusztus 20-án, amikor a Központi Kenyérünnep keretében Böjte Csaba ferences szerzetes és Korinek László professzor, a mozgalom elindítója jelenlétében megáldották a megőrölt búzából készült Magyarok Kenyerét. A támogatást szeptember 20-án, a gyermekek világnapján, az Adományozási Nap keretében osztották szét a rászorulók között.

A programban évek óta részt vesz a HMDK Gazdaköre is. Akciójának köszönhetően minden évben nagy mennyiségű búzát és lisztet gyűjt be a horvátországi magyar gazdáktól. Ebből jelképes mennyiséget visznek az összeöntés ünnepére, a fennmaradó gabonából lisztet őröltetnek, amit szétosztanak a magyar iskolák között.

Laskó

Szabó Attilától, a Gazdakör elnökétől megtudtuk, a búzaadományt múlt héten őröltették meg, s az összesen 1650 kilogramm liszt jelentős részét a vörösmarti, laskói, kórógyi általános iskolák, valamint az eszéki magyar iskolaközpont kapja. A horvátországi magyar gazdák adományainak köszönhetően szép mennyiségű búzát gyűjtöttünk össze, így nemcsak az iskoláknak tudtunk lisztet juttatni, hanem a rászoruló magyar családokat is támogathatunk – tudtuk meg Szabó Attilától.