Horvátországi magyar gazdaságfejlesztési program: nagy volt az érdeklődés a második pályázati kör meghirdetésén is

0
130

A magyar kormány idén újabb 500 millió forintos támogatást biztosít a horvátországi gazdaságfejlesztési programra. A második körben három pályázati lehetőség van: a mezőgazdászok és vállalkozók mellett most a turizmussal foglalkozók is pályázhatnak – hangzott el hétfőn a pályázatok lebonyolításáért felelős Economica Hungarica Alapítvány pályázat-bejelentő rendezvényén Szentlászlón.

A tavaly ősszel sikeresen induló horvátországi gazdaságfejlesztési program folytatásaként meghirdették a második pályázati kört is a zsúfolásig megtelt szentlászlói kultúrotthon nagytermében. Szép számban érkeztek az érdeklődők, köztük többen is az olyanok, akik még nem pályáztak, de a jó tapasztalatok hallatán részt szeretnének venni rajta, és eljöttek a már sikeresen pályázók is, akik az anyaországi forrásból szeretnének vállalkozásuk vagy családi gazdaságuk fejlesztéséhez további támogatást szerezni.

Az érdeklődőknek Palizs Tóth Hajnalka, a pályázatok lebonyolításáért felelős Economica Hungarica Alapítvány igazgatója és a kuratórium elnöke, Jakab Sándor számolt be a pályázati lehetőségekről.

Elmondták, hogy idén a mezőgazdaságok és vállalkozások eszközfejlesztése mellett a turizmussal kapcsolatos beruházásokra is lehet pályázni. Így pl. turisztikai hasznosítás céljából épületvásárlásra, építésre, meglévő építmény felújítására, karbantartására is.

– Pályázni tudnak az első körben résztvevők is, amennyiben rendben volt az elszámolásuk, illetve a mezőgazdasági „témakör” esetében nem merítették ki a 15 ezer eurós keretösszeget. Két pályázat február 12-én indul, a harmadik később, a határidők különbözőek, de ez már látható a honlapunkon, és az első fordulóhoz hasonlóan most is tartunk lakossági fórumokat, ahol mindenről részletesen tájékoztatunk – mondta Palizs Tóth Hajnalka.

Az eseményen részt vett De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here