Az idén már több mint nyolcezren kértek időpontot a szabadkai főkonzulátuson

240
lthatr-1

Január elseje óta több mint nyolcezren kértek időpontot a szabadkai főkonzulátuson a könnyített honosításhoz, tudta meg a Duna Televízió.

Továbbra is folyamatosan cseng a telefon a szabadkai magyar főkonzulátuson. Január elsejétől még többen kérnek időpontot a könnyített honosításhoz, mint decemberben.

Szerbiában pénteken a pravoszláv karácsonyt ünnepelték. Állami ünnep ez a nap, de a szabadkai magyar főkonzulátuson mégis dolgoztak. „Naponta 80-100 ügyfelet tudunk kiszolgálni. Ez körülbelül 130 ügyet jelent, névváltoztatással, anyakönyvezéssel… teljes terheléssel dolgozik a főkonzulátus” – mondta el Korsós Tamás főkonzul.

Az átalakított épületszárnyban nincs várakozás. Időpontra érkeznek az ügyfelek és elégedetten távoznak. Korábban naponta százan kértek időpontot a könnyített honosításhoz. Január elsejétől még nagyobb az érdeklődés, eddig több mint nyolcezer telefonálónak adtak konkrét időpontot.

A szabadkai Magyar Főkonzulátus munkatársai már negyven lakossági fórumot tartottak, ahol közvetlenül tájékoztatták az embereket. Ennek konkrét haszna van: a legtöbb igénylő felkészülten érkezik honosítási kérelmének átadására, ismerteti a médium