Három település határokon átívelő kapcsolata

0
186

Kiskőszeg és a magyarországi Báta már négy éve állnak testvértelepülési kapcsolatban. Egy bátai rendezvényen találkoztak először az erdélyi Árkos település képviselőivel, s már akkor megfogalmazódott egy közös program lehetősége. Erre múlt szombaton, a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően került sor Bátán, vasárnap Kiskőszegen találkoztak, ősszel pedig Árkoson hoznak össze majd egy közös rendezvényt.

Az évezredes múlttal rendelkező Báta Tolna és Baranya megye határán, a Szekszárdi-dombság lábánál fekszik, Kiskőszeghez hasonlóan a Duna mentén.

Báta és Kiskőszeg 2014-ben kötöttek testvértelepülési szerződést, mert vezetői úgy látták, kultúrájában és hagyományaiban is hasonlít egymáshoz a két falu. Azóta rendszeresen eljárnak egymás rendezvényeire, gyorsan kialakult a baráti kapcsolat.

Egy bátai falunapon Báta másik testvértelepüléséről, az erdélyi Árkosról is érkeztek vendégek.

A Sepsiszentgyörgy közelében fekvő falu vezetői már akkor megállapodtak a kiskőszegiekkel, hogy a három ország, Románia, Magyarország és Horvátország e három települése egy közös rendezvénysorozatot hoz majd tető alá.

A terv most a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával meg is valósult. A program első állomása a bátai Keszegfesztivál volt szombaton.

Kiskőszegről kb. 50 fős csoport érkezett az eseményre, melyen sokszínű programok várták a vendégeket, volt sportvetélkedő, kultúrműsor és koncert is. A kiskőszegiek részt vettek a főzőversenyen, tánccsoportjaik pedig a fesztivál folklórműsorában.

Vasárnap Kiskőszegen folytatódtak a közös rendezvények.

A kiskőszegi emlékműnél került sor a vendégek fogadására, ahol röviden bemutatták Kiskőszeg múltját, majd a katolikus templomban folytatódott a program egyházi énekek előadásával. Ezt követően kultúrműsor vette kezdetét a település központjában.

Akárcsak a bátai fesztiválon, Kiskőszegen is fellépett az árkosi dalárda és a fúvószenekar, ezenkívül az árkosi iskola, illetve a kiskőszegi HMDK-alapszervezet gyermek táncegyüttesei léptek színpadra.

Sipos Krisztina, a kiskőszegi HMDK-alapszervezet titkára lapunknak nyilatkozva elmondta, ősz elején a programsorozat utolsó állomásán, Árkoson találkoznak újra, hogy tovább erősítsék a közösségek közötti baráti kapcsolatot, amelynek országhatárok nem állhatják útját.

A rendezvénysorozatot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. mellett a HMDK és a Darázsi járás támogatta.